hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Háromezer alkalmazottját küldi el az amerikai autógyártó

  • MTI

A Ford autógyártó 3 ezer, főként irodai alkalmazottjától válik meg a belső égésű hagyományos motorokról az elektromos motorokra való átállás keretében – közölte az amerikai cég.

Az elbocsátások az Egyesült Államok mellett Kanadát és Indiát érintik. A bejelentés szerint az érintett munkavállalók már a héten értesítést kapnak arról, hogy megszűnik munkahelyük.

Jim Farley vezérigazgató és Bill Ford ügyvezető elnök korábban közös üzenetben fordult a Ford alkalmazottaihoz, amelyben a jövőbeli tervekre hivatkozva a cégnél szükséges gyors változtatásokról írtak. Farley közölte, hogy bizonyos egységeknél túl sokan dolgoznak, és ma már vannak olyan képességek, amelyekre nincs szükség, valamint vannak olyan munkakörök, amelyeknek át kell alakulniuk.

A vezérigazgató már egy hónappal korábban utalt leépítésekre, és azt is beismerte, hogy a vállalat nem versenyképes más autógyártókkal a költségeket tekintve.

A Ford célja, hogy 2030-ra globális eladásainak felét a tisztán elektromos autók tegyék ki.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Betegség miatt megmaradt 8 nap szabadság

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Gyógyszertári ügyelet időtartama

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Részmunkaidős kft. ügyvezető

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 december
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31