hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gazdatüntetések Olaszországban

  • MTI

Első alkalommal kaptak engedélyt városba való belépésre az olaszországi gazdatüntetések résztvevői, akik traktoraikkal Milánó centruma felé indultak el csütörtök délután.

Először tíz traktor indult el az északolasz város központja felé, majd további tíz csatlakozott hozzá.

Az olasz nemzeti zászlóval fellobogózott traktorok lassú menetben haladnak a Milánóba bevezető országúton. Az Agrár Felszabadulás nevű mozgalomhoz tartozó gazdák úgy nyilatkoztak, a milánói dóm előtti térig akarnak eljutni. Egyelőre tíz traktor kapott engedélyt arra, hogy Lombardia tartományi székházáig eljusson.

A demonstrációk január 19. óta tartanak az egész országban, de a hatóságok most először engedélyezték, hogy a traktorok egy város területére lépjenek, sőt eljussanak a központba.

A Milánó kapujának számító Melegnano sztrádakijáratánál három napja mintegy száz traktor sorakozik. Most egy kis csoportjuk hajthatott be Milánó területére.

A szardíniai Cagliari kikötőjében szintén három napja tüntetnek a gazdák, és legalább szombatig maradni akarnak. Traktoraikkal elállták a kikötő kijáratait, melyeknél lassítják a kamionok áthaladását. Pénteken traktoros menetet tartanak a Sassari és Olbia közötti autósztrádán is.

Szicília szigetén ötszáz traktorral vesznek részt a tüntetéseken.

A pugliai Brindisi városhatárát is átlépték a traktorok. Róma központjáig akarnak eljutni azok a demonstrálók is, akik a fővárostól északra, Orte magasságában tüntetnek a sztrádakapuknál.

A Hajrá Olaszország (FI) jobbközép kormánypárt európai parlamenti frakcióvezetője, Fulvio Martusciello úgy kommentálta a traktorok Milánóba való bevonulását, hogy „a gazdák tiltakozásához a Frans Timmermans korábbi európai biztos, és az őt támogató szocialisták tervezte zöldpolitika tévedései vezettek”.

„A következő Európai Parlament más irányt követ majd, a környezetvédő ideológiai lángolás helyett az agrárágazatban dolgozó embereket és vállalkozásokat helyezi középpontba” – hangoztatta.

A Brüsszelben zajló agráregyeztetéseken résztvevő Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartományi elnöke hangoztatta, hogy Olaszország 4500 védett mezőgazdasági terméket mondhat magáénak, csak Venetóban 350 a számuk.

„Az agrárágazat identitásunkat, területeink és közösségeink történelmét képviseli” – hangoztatta Luca Zaia, a Liga párt politikusa.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Remote munka Hollandiában

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napelempark létesítésének áfatartalma

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink