hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

EuB: pert vesztett a Ryanair, jogszerű volt a légitársaságok állami támogatása

  • MTI

Az írországi székhelyű Ryanair légitársaság ismét pert vesztett az Európai Bizottsággal szemben szerdán Luxemburgban, amit azért indított, mert szerinte az Air France és a svéd SAS jogtalanul kaptak állami támogatást – közölte az Európai Unió Bírósága.

A Ryanair azt kifogásolta, hogy Franciaország és Svédország, az Európai Bizottság jóváhagyásával, mentőcsomagokkal biztosított versenyelőnyt légitársaságainak. Az Air France lehetőséget kapott arra, hogy később fizessen adót, a Scandinavian Airlinst pedig hitelgarancia-rendszerrel segítették. A Ryanair véleménye szerint ezáltal többmillió eurós előnyhöz jutottak ezek a cégek, emiatt a bizottsági határozat megsemmisítése iránt indított keresetet az uniós bíróságon.

Az Európai Bizottság szigorú versenypolitikája nagy hangsúlyt fektet az állami támogatások vizsgálatára, azonban tavaly márciusban jóváhagyta a kormányzati segélyt azon vállatok számára, amelyeknek a járvány okozta válság miatt támogatásra volt szükségük.

A luxemburgi bírói testület szerdán kimondta: a francia Air France-ot és a svéd SAS-t támogató intézkedések jogszerűek voltak, összhangban álltak az uniós joggal, hiszen azért születtek, hogy a járvány okozta gazdasági károkat enyhítsék. A bíróság mindkét esetben megfelelőnek és az uniós joggal harmonizálónak találta az intézkedéseket.

A fapados légitársaság eddig 16 jogvitát indított az Európai Bizottság ellen, az olyan mentőcsomagok és kormányzati segélyek miatt, amelyek rivális cégeket, köztük a holland KLM-et és a német Lufthansát segítették.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink