hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emelkedett a Rába csoport bevétele, csökkent a vesztesége

  • MTI

A Rába csoport 12,9 százalékos növekedéssel 27,6 milliárd forint árbevételt ér el az idei év első hat hónapjában, adózott nyeresége 854 millió forint volt, 33,7 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte a győri székhelyű járműipari vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)honlapján.

A jelentés szerint az árbevétel eléréséhez a futómű üzletág 5,5 százalékos forgalom csökkenéssel, az alkatrész 19,2, a jármű üzletág pedig 58 százalékos bővüléssel járult hozzá. Az árbevétel 64,4 százaléka exportból származik.

Az EBITDA (kamat-és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 2,276 milliárd forint volt az első fél évben, 10,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A csoport üzemi eredménye 17,7 százalékkal, 1,23 milliárd forintra nőtt a múlt év azonos időszakához képest.

A vállalat mindhárom üzletága EBITDA és üzemi szinten is nyereséggel járult hozzá a gazdálkodási eredményekhez.

A csoport pénzügyi eredménye a tárgyidőszakban 93 millió forint veszteséget mutatott, szemben az egy évvel korábbi 154 millió forint veszteséggel.

A tájékoztatás idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a kulcsszegmensek változékonysága és a termelési költségek emelkedése kihívás elé állította társaságot.

Hozzátette, hogy az év második felében záruló stratégiai beruházási programjuk egyaránt szolgálja a partnerkapcsolatok további fejlesztését és új üzletek kiépítését.

A Rába Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a szerdai kereskedést 0,87 százalékos gyengüléssel, 1145 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1340, a legalacsonyabb 1105 forint volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Számlaadat-szolgáltatás – Lakásszövetkezet

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Uniós jóváírás

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Svájci vámhatóság áfa kiszabása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 február
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close