hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyházi nyugdíjpénztár építtet parkolóházat

  • MTI

Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös nyugdíjpénztára parkolóházat építtet a kolozsvári Házsongárdi temető bejáratához, a kolozsvári városi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a temetőbejárat környékének a részletes területrendezési tervét, amely az építési engedély kibocsátásához szükséges.

Az egyházi nyugdíjpénztár 2016-ban vásárolta meg a temető bejáratánál levő 2000 négyzetméteres telket, a terveket a román építészkamara elnökének, Serban Tiganasnak a cége készítette el. A nyugdíjpénztár számításai szerint a parkolóház felépítése több mint 4 millió euróba (1,3 milliárd forintba) kerül, és a befektetés az aktuális számítások szerint 16 év alatt térül meg. A parkolóházat a nyugdíjpénztár által bejegyzendő cég fogja működtetni.

A parkolóház két föld alatti szinten, a földszinten és három emeleti szinten, valamint egy tetőteraszon összesen 321 gépkocsi befogadására lesz alkalmas. A közel tízezer négyzetméteres hasznos felületből 549 négyzetmétert kereskedelmi egységeknek, irodáknak szánnak.

Tárkányi Márton elmondta: az építési engedély kibocsátása után optimális körülmények között másfél év alatt építik fel a parkolóházat.

„Az 1990-es évektől robbanásszerűen megnövekedett az egyházi alkalmazottak száma. Ez odavezetett, hogy az elmúlt húsz évben felgyűlt egy pénzalap. A gazdasági elemzéseink szerint húsz év múlva fog billenni a mérleg. Akik a kilencvenes években egyházi szolgálatba álltak, azoknak húsz év múlva kell nyugdíjat fizetnünk. Szeretnénk erre az időszakra most felkészülni. Ehhez volt szükség e profitorientált beruházásra” – magyarázta az MTI-nek Tárkányi Márton.

A parkolóház nemcsak a Házsongárdi temető látogatóinak biztosít majd parkolási lehetőséget, hanem a közeli Babes-Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE) is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Károkozás elszámolása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Tagi kölcsön törlesztése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Alanyi adómentes számlák javítása tárgyi mentesre, áfahatár kezelése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 június
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs