Az EU korlátozza Kína részvételét az orvostechnikai eszközök beszerzésében

  • MTI

Az Európai Bizottság kizárja a kínai vállalatokat az uniós kormányok által vásárolt, ötmillió eurót meghaladó orvostechnikai eszközök beszerzéséből – tájékoztatott a brüsszeli végrehajtó testület pénteken, közölte az MTI.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a sikeres ajánlatok esetében az EU a beszerzések legfeljebb 50 százalékát teszi lehetővé Kínából.

„A válaszintézkedés arányos Kína által támasztott akadályokkal, miközben biztosítja, hogy minden szükséges orvostechnikai eszköz rendelkezésre álljon az uniós egészségügyi rendszer számára” – fogalmaztak. Hozzátették: a korlátozás alól kivételek lesznek érvényben, ha nincsenek alternatív beszállítók.

Emlékeztettek, Kína régóta kizárja az EU-ban gyártott orvostechnikai eszközöket a kínai kormányzati szerződésekből. Kína jelentős jogi és adminisztratív akadályokat vezetett be beszerzési piacára vonatkozóan: a kínai orvostechnikai eszközök esetében a közbeszerzési szerződések 87 százaléka kirekesztő és diszkriminatív az EU-ban gyártott orvostechnikai eszközökkel és az EU-s beszállítókkal szemben – írták.

Vámok, kereskedelmi szabályok az EU–USA-konfliktus tükrében – webinárium

Az intézkedések összhangban vannak az EU nemzetközi kötelezettségeivel, beleértve a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében vállalt kötelezettségeket is, mivel az EU-nak nincsenek kötelező érvényű közbeszerzési kötelezettségei Kínával szemben – magyarázták.

A közlemény szerint az intézkedés célja, hogy ösztönözze Kínát az uniós cégekkel és az EU-ban gyártott orvostechnikai eszközökkel szembeni hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére. Az EU azt kívánja elérni, hogy az uniós vállalatokat ugyanolyan nyitottsággal kezelje Kína, mint ahogyan az EU a kínai vállalatokkal és termékekkel bánik – hangsúlyozták.

Az Európai Bizottság továbbra is elkötelezett a párbeszéd mellett, és készen áll arra, hogy erősítse a kapcsolatot a kínai hatóságokkal az ügy megoldása érdekében. Amennyiben Kína konkrét, ellenőrizhető és kielégítő megoldásokat kínál, amelyek hatékonyan kezelik az azonosított aggályokat, az lehetővé teheti az uniós intézkedések felfüggesztését vagy visszavonását – tették hozzá, olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Le nem dolgozott órák elszámolása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Csed/gyed melyik hónaptól nem adózik?

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink