41 találat a(z) vállalat cimkére

Cikk

Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, ugyanakkor az elmúlt időszak visszaesése után az index visszakorrigált – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai tervezés terén, köszönhetően a kis- és közepes cégek innovációs tevékenységének – derül ki a K&H sajtóközleményéből.

Cikk

Európa élvonalába, a második-negyedik helyre, ugrottak a nem-lakossági áramárak Magyarországon a tavalyi második félévben a különböző fogyasztási sávokban, így versenyképességi szempontból tovább romlott a magyar cégek helyzete – derült ki a Portfolio vizsgálatából. Az Eurostat friss adatai alapján az is látszik, hogy a nem-lakossági gázárak közül az egyik nagy fogyasztási sávban messze a legmagasabb a magyar ár, de közben jó hír, hogy a kisebb céges fogyasztók gázára Európa középmezőnyébe csúszott vissza – írja a portfolio.hu.

Cikk

A hazai vállalatok jelentős része nincs tisztában azzal, milyen környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontoknak kell megfelelniük. A legnagyobb kihívást a jogszabályok közötti eligazodás és az erőforráshiány jelenti számukra – derül ki az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 érintett bevonásával készült nemzetközi kutatásából.

Cikk

Tizenhárom rendelet – közöttük az ESG beszámolók nyilvántartását, minimumkövetelményeit, tartalmát, formai követelményeit, közzétételének szabályait tartalmazó rendelet –, továbbá három határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 81. számában.

Cikk

Megjelent a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló európai uniós irányelv, azaz a Corporate Sustainability Due Diligence Directive (CSDDD), amelyet két éven belül kötelesek átültetni saját nemzeti jogszabályaikba a tagállamok. A vállalatok feladatai közé fog tartozni az emberi jogi és környezetvédelmi káros hatások kezelése, panaszkezelési rendszer működtetése, valamint az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló átállási terv készítése is. A kötelezettségeken túl a szabályozás lehetőségeket is teremthet a beszállítói lánc tudatos átvilágítása és indukált fejlesztések biztosítása révén. Az átvilágított kkv-k pedig akár célzott támogatásban is részesülhetnek, hogy biztosítsák a vállalati elvárásoknak való megfelelést – derül ki a KPMG sajtóközleményéből.

Cikk

Egyre több hazai cég lép fel tudatosan a szervezeten belüli korrupció ellen. A világgazdaság lassulása azonban olyan pénzügyi nyomást helyez a vezetőkre és munkatársakra is, ami miatt az etikus működés melletti törekvések ellenére is könnyebben követnek el szabálysértést – mutat rá az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag bevonásával készült nemzetközi kutatása.

Cikk

Októberben a fogyasztói várakozások érezhetően javultak, mg az üzleti kilátások valamelyest romlottak a GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint. A GKI konjunktúraindexének értéke nem változott szeptemberhez képest. A cégek viszonylag kedvező foglalkoztatásra és árakra vonatkozó várakozásai sem módosultak érdemben az előző hónaphoz képest.

Cikk

Több cégnél volt fizetésemelés, mint amennyinél az év elején tervezték: az idén januárban tízből hat vállalat kalkulált bérfejlesztéssel az idei évre, átlagosan 12,2 százalékkal, ugyanakkor az első fél év során 76 százaléknál már megtörtént a bérfejlesztés, és ez a szám még emelkedhet, mert a munkaadók több mint fele jelezte, hogy év végéig lehet emelés – közölte profession.hu az MTI-vel csütörtökön.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink