Duna House: Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt

  • MTI

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett – közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.

A közleményben Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője kifejtette, a nyugat-magyarországi panelpiacon évek óta zajlik egy lassú felzárkózás, de az elmúlt 12 hónapban ez látványosan felgyorsult.

A fordulatot mutatja, hogy míg tavaly tavasszal még olcsóbb volt itt a panel, mint Kelet-Magyarországon, mostanra már magasabb árszinten mozog. A Duna House adatai alapján a nyugati panellakások átlagos négyzetméterára tavaly áprilisban még 628 ezer forint volt, valamivel a keleti 653 ezer forintos szint alatt, egy év elteltével azonban már 16 százalékkal meghaladja azt.

A nyugat-magyarországi panelek ára tavaly év végére átlépte a 750 ezres szintet, idén tavasszal már tartósan 750-815 ezer forint közötti ársávban mozgott.

A keleti országrész panelpiacán tavaly április óta 653 ezer forintról 702 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár, ami 7,5 százalékos éves áremelkedés. Ez továbbra is érzékelhető növekedés, de jóval mérsékeltebb a nyugati régióban látott tempónál. A különbség arra utal, hogy Nyugat-Magyarországon inkább a regionális kínálati szűkösség alakítja az árakat. A jó állapotú, kedvező elhelyezkedésű panellakások kínálata korlátozott, így már kisebb keresletbővülés is jelentős árhatást okozhat.

Duna House, Nyugat-Magyarország, panellakás, négyzetméterár, panelpiac,
Duna House: Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt – a kép illusztráció
Forrás: Image by Gerd Altmann from Pixabay

Az árszint emelkedésével a vevői alku mértéke is nőtt a nyugati panelpiacon. Az átlagos alku mértéke tavaly áprilisban 3 százalék körül volt, idén áprilisban már elérte az 5 százalékot. A Duna House szerint ez tipikus jelensége a gyorsan emelkedő piacoknak, ahol az eladói várakozások gyakran megelőzik a tényleges vevői fizetőképességet.

Kitértek az értékesítési időre is, ami a nyugat-magyarországi paneleknél a tavalyi 78 napról 74 napra rövidült, így a magasabb árszintek mellett is gyorsan találnak vevőre az ingatlanok.

Szegő Péter a közleményben megjegyezte, a számok alapján a nyugati panelpiacon egyszerre erős a kereslet és szűk a kínálat. Ez az a kombináció, amely tartósan magasan tudja tartani az árakat, különösen az Otthon Start program által támogatott, elérhetőbb lakástípusoknál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink