11 találat a(z) négyzetméterár cimkére

Cikk

Regionális összevetésben nagyok a különbségek a nyaralópiacon: a Balatonnál idén átlagosan 800 ezer és 1,8 millió forint közötti négyzetméterárak a jellemzőek, a Velencei-tónál a fajlagos árak átlagosan 650 ezer és 900 ezer forint között mozognak, a Tisza-tó környékén pedig már 350-500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan – derül ki a Duna House sajtóközleményéből.

Cikk

Idén az első fél évében a paneleknél elkezdődött az árak korrekciója, Budapesten 12 lakótelepből 8 esetében 3-22 százalékkal csökkentek az átlagos négyzetméterárak, azt követően, hogy tavaly a házgyári lakások iránti magas kereslet a fővárosi lakótelepeken átlagosan 32 százalékos áremelkedést eredményezett – közölte saját adatai alapján a Duna House (DH) szerdán az MTI-vel.

Cikk

Az ingatlan-adásvételek majdnem 8 százalékánál a négyzetméterár ebben az évben meghaladta az 1 millió forintot, de a fővárosban ez az arány már 24 százalék volt. Az ingatlanok közel 4 százalékáért fizettek az új tulajdonosok több mint 100 millió forintot, míg 26 százalékukat 20 millió forint alatt tudták megszerezni a vevők – derül ki a Duna House ingatlanközvetítő szerdán közzétett éves összefoglalójából.

Cikk

Duplájára nőtt az új építésű lakások négyzetméterára a budapesti ingatlanpiacon 2013 és 2020 között , ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást érte el – derül ki a KPMG felméréséből. A vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, a pozsonyi és a zágrábi szinteket, de még mindig messze vannak a bécsi, berlini vagy prágai négyzetméteráraktól.

Cikk

A lakásfelújítási programnak máris érződik a hatása a használt lakások piacán: főként a Budapesten és Pest megyén kívüli lakáspiacon lettek népszerűbbek a korszerűsítendő lakások, az idei első negyedévben az érdeklődések harmada érkezett ilyen ingatlanra, míg tavaly 28 százalékos volt az arányuk – közölte az ingatlanhirdetési portál legfrissebb elemzésében vasárnap az MTI-vel.

Cikk

Idén az első fél évben több mint a kétszeresére nőtt az egymillió forint négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma az előző év azonos időszakához képest, 2018. második félévéhez viszonyítva pedig 35 százalékos a növekedés – közölte a Duna House.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nemzetközi adózási kérdés – magyar kft. németországi munkavégzése

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Kismama fizetés nélküli szabadsága

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Társasház ingatlan-bérbeadás szja

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink