hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csúcson az arany ára, további drágulás várható

  • MTI

Múlt pénteken 1900 dollár fölé emelkedett az arany ára unciánként, először lépte át ezt a szintet 2011 óta, amit szakértők a kiújult amerikai-kínai feszültség hatásával magyaráznak, valamint azzal, hogy globálisan nő a koronavírus-fertőzöttek száma, ami befolyással van a világgazdagra.

Röviddel 17 óra előtt az arany azonnali jegyzése 1902,99 dolláron, 2011 szeptembere óta a legmagasabb szinten állt, 0,9 százalékkal haladta meg a csütörtöki záróértékét.

Az arany ára a héten eddig 5 százalékkal nőtt, hatodik napja drágult pénteken. A nemesfém jegyzése a márciusi, sokéves mélypont óta 35 százalékkal emelkedett.     

A Reuters által idézett egyik elemző szerint, ha nem következik be "minőségi javulás" a globális gazdaságban, akkor első lépésként 1922 dollárig drágulhat az arany, majd onnan tovább 2000 dollár felé. Egy másik szakértő rámutatott arra, hogy a bizonytalan gazdasági és politikai környezet miatti kiugróan nagy kereslet drágítja az aranyat, de gyors csökkenésbe válthat a nemesfém ára, ha ezek a körülmények megváltoznak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink