hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csalók alapítottak uniós támogatásokra cégeket

  • MTI

Visszaéltek pályázati támogatásokkal Somogy megyében, 72 millió forint kárt okozva az uniós költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

A csalók a támogatások biztos elnyerése érdekében ügyvédet és értékbecslőt is bevontak a törvénytelen projektbe – írta a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának Kiemelt Ügyek Vizsgálati Osztálya.

A gyanú szerint a csalássorozat ötletgazdája két kaposvári férfi, aki nyolc gazdasági társaság nevében nyújtott be uniós támogatások iránti kérelmeket és hamis okiratokon alapuló elszámolásokat – olvasható a közleményben. A cégeket kifejezetten erre a célra hozták létre, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak. A cégbejegyzéseket az egyik gyanúsított testvére, egy Kaposváron praktizáló ügyvédnő készítette, ő intézte a szükséges okiratokat is. A cégek ügyvezetői az ország különböző pontjain élő magánszemélyek voltak.

Az uniós mikrohitelprogram keretében benyújtott hitelkérelmek ügyintézését a két irányító férfi végezte. Ők készítették elő a pozitív elbíráláshoz szükséges dokumentációt, és felkérték a szakértőt a hitelfedezetként nyújtott ingatlanok értékbecslésére.

Az értékbecslő az ingatlanok értékét a gyanúsítottak által megjelölt összegben állapította meg. Mindezt úgy, hogy az ország különböző pontjain található épületek környékére sem ment, azokat a megrendelők által rendelkezésére bocsátott, több esetben nem is a fedezetként nyújtott ingatlanról készült fotók alapján becsülte fel.

A közlemény szerint a pénzügyi nyomozók és a pénzügyőrök szervezett akcióban három megyében, kilenc helyszínen dolgoztak a csalók leleplezésén. Több házkutatást tartottak, és az akció keretében családi házakat, lakásokat, Balaton-parti nyaralót és szántóföldet is zár alá vettek, így sikerült 72 millió forint értékű vagyont biztosítani.

A pénzügyi nyomozók tizenegy gyanúsítottat és több mint negyven tanút hallgattak ki. A két irányítót őrizetbe vették, ők azóta előzetes letartóztatásba kerültek – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink