További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cafeteriamizéria: ezt kérik a kormánytól a szakszervezetek

  • MTI

A családokat támogató, a munkaerőhiány csökkentését és az öngondoskodást elősegítő cafeteriaelemek megőrzését, és a fenntartásukról szóló, 2022-ig terjedő kiegészítő megállapodás kötését kérik a kormánytól a szakszervezetek.

Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke ma Budapesten, az Országház előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, kérésük egyet jelent a 2016 novemberében – a kormány, a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek által – elfogadott hatéves bérmegállapodás kiegészítésével.

Kordás László közölte, a szakszervezetek az öngondoskodás, a mobilitási célú lakhatási támogatás, a diákhitel törlesztéséhez adott munkaadói juttatás adómentességének és az iskolakezdési támogatás fenntartására törekszenek. Mint mondta, mindezek egybe esnek a kormány társadalompolitikai céljaival is.

Kordás László ugyanakkor megjegyezte, a 2022-ig szóló megállapodásban szereplő béren kívüli juttatási elemekről a kormánynak, a munkaadói és a munkavállalói szervezeteknek közösen kellene dönteniük. A megállapodásban ezen felül a feleknek vállalniuk kellene, hogy ehhez nem nyúlnak hozzá a következő négy évben, így nem javasolják a megállapodásban szereplő cafeteriaelemek kibővítését sem – ismertette.

Kordás László jelezte, ezek a kikötések azért fontosak, mert a kormány pont a jelenlegi átláthatatlan cafeteriarendszerre hivatkozva akarja átalakítani a béren kívüli Kordás juttatásokat. Szerinte, ha ebben a négyéves megállapodásban rögzítenék, hogy a kormány és a szociális partnerek által elfogadott cafeteria elemek sora nem bővíthető, akkor nem kellene attól tartani, hogy ismét egy bonyolult rendszer alakul ki.

A MASZSZ elnöke felidézte, hogy a héten volt az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), ahol egy levelet adtak át Izer Norbertnek, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárának. A levélben az OKÉT, illetve a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkavállalói oldalának szakszervezetei foglalták össze az általuk legfontosabbnak vélt béren kívüli juttatási formákat, amelyek megegyeznek a csütörtöki rendezvényen ismertetett cafeteriaelemekkel.

A levélben a munkavállalói érdekképviseletek azzal érveltek, hogy a törvényjavaslatnak a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatások szabályozására vonatkozó tervezete az aláíró szervezetek - MASZSZ, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, Hetedik Szövetség, Liga Szakszervezetek, Munkástanácsok Országos Szövetsége, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés - egységes álláspontja szerint nemzetgazdasági szempontból indokolatlan, a költségvetésnek érdemi többletbevételt nem eredményez, munkavállalóknak viszont jelentős nettó jövedelem csökkenést is eredményezhet, ami erodálhatja az elmúlt évek béremeléssel kapcsolatos eredményeit.

Székely Tamás a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a cafeteriarendszer átalakítása közel 2 millió munkavállalót érint, akiknek éves szinten 90 ezer forintos kieséssel kell számolniuk, ha a kormány a benyújtott adótörvényeket változatlan formában fogadja el.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Most még idei ár, a  MAX csomagban HVG Adó- és Tb-különszámok, kreditpontos online képzés az Adózóna előfizetésekben!
Az online képzésen való részvételi lehetőség a 2018. október 1-jétől november 30-áig megrendelt, és 2018. december 10-éig befizetett előfizetésekre vonatkozik. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A csomag megvásárlásával most EXTRA kreditpontokat szerezhet: az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont; és ha most rendel, kreditpont gyűjtő akciónk keretében további 8, 10 illetve 1 kreditpontot gyűjthet a System Media Kft. online képzésével. Részletek>>


{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Alvállalkozó lakásépítésnél

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Alanyi mentes határ emelése változás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2018 november
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X