hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brexit: a britek kilépésének elhalasztására készülnek?

  • MTI

Hétfői brit sajtóértesülések szerint a brit kormány és az Európai Unió is a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását célzó terveken dolgozik, arra az esetre, ha a következő néhány hétben nem sikerül érdemi előrelépést elérni a Brexit feltételrendszeréről folyó vitában.

A The Daily Telegraph című konzervatív napilap kormányforrásokat idéző beszámolója szerint a Downing Street illetékesei a hétvégén több opciót is felvázoltak annak elkerülésére, hogy a megállapodás nélküli kilépést ellenző kabinettagok tömegesen távozzanak a kormányból.

Az elmúlt napokban több miniszter is egyértelművé tette, hogy inkább lemond, de nem hajlandó olyan megoldást támogatni, amely nem zárja ki egyértelműen a megállapodás nélküli Brexitet.

Három magas rangú kabinettag, David Gauke igazságügyi miniszter, Greg Clark, az üzleti ügyek minisztere és Amber Rudd munka- és nyugdíjügyi miniszter eddig példátlan módon nyíltan szembefordult Theresa May miniszterelnökkel, a Daily Mail című konzervatív tömeglap szombati kiadásában megjelent közös levelükben tudatva azt a véleményüket, hogy a megállapodás nélküli kilépés egyetlen lehetséges alternatívája a március 29-én esedékes kilépés elhalasztása.

A három kabinettag figyelmeztette Mayt – aki a Brexit halasztását eddigi nyilatkozataiban rendre elvetette –, hogy a parlament meg fogja akadályozni a megállapodás nélküli, szabályozatlan kilépést az EU-ból.

A The Daily Telegraph ma ismertetett értesülései szerint a miniszterelnöki hivatal által felvázolt intézkedési tervek nem határozzák meg az esetleges halasztás lehetséges hosszát, a kormány egyes tagjai szerint azonban a brit EU-tagság meghosszabbítása nem haladná meg a két hónapot, mivel a kilépés ennél hosszabb halasztása esetén Nagy-Britanniának részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.

A The Guardian című baloldali brit napilap ma megjelent értesülése szerint ugyanakkor az EU illetékesei 21 havi, vagyis 2021-ig terjedő kilépési halasztás tervein dolgoznak.

A lap forrásai szerint az elgondolás az, hogy a megállapodásos Brexit esetére tervezett, szintén 21 havi időtartamra szóló átmeneti időszak helyett – amely alatt a kétoldalú kapcsolatrendszer jelenlegi szabályainak zöme még érvényben maradna – a Brexit ugyanilyen időtartamú elhalasztása lépne életbe, annak érdekében, hogy ebben az időszakban London és az EU kidolgozhassa a jövőbeni kapcsolatok részletes feltételrendszerét. Ugyanerre szolgálna a rendezett kilépés esetére előirányzott, 2020 végéig tervezett átmeneti időszak.

A The Guardian forrásai szerint ha ez az elgondolás beválik, nem lenne szükség a kilépési feltételekről szóló megállapodás levitatottabb elemére, az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldásra (backstop).

Az EU-val novemberben aláírt kilépési egyezményt a londoni alsóház a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel elutasította, elsősorban a backstop-mechanizmus miatt. A kormányzó brit Konzervatív Párt frakciójának keményvonalas Brexit-tábora ugyanis nem fogadja el, hogy a backstop-záradék – ha alkalmazása szükségessé válik – jelenlegi formájában az Egyesült Királyságot határidő nélkül vámuniós viszonyrendszerben tarthatná az EU-val.

Az alsóházban szerdán esedékes az újabb Brexit-vitanap, és a ház napirendjére veheti egyebek mellett azt a módosító indítványt is, amely kötelezné a kormányt a Brexit elhalasztásának kezdeményezésére, ha március 13-áig nem sikerülne elfogadni a Brexit-megállapodást.

Theresa May az Európai Unió és az Arab Liga kétnapos egyiptomi csúcstalálkozójára tartva, a brit sajtókíséretnek nyilatkozva vasárnap kijelentette: a kormány március 12-éig terjeszti ismét az alsóház elé érdemi szavazásra a kilépési megállapodást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink