hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bírság jogosulatlan pénzváltás miatt

  • MTI

A Magyar Nemzeti Bank (MBB) 25 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti Hanifa Szolgáltató Kft.-re és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül üzletszerű pénzváltási tevékenységet végezzen – közölte a jegybank, amely az ügy kapcsán tavaly már figyelmeztette a fogyasztókat, és büntetőfeljelentést is tett.

Az MNB mai közleménye szerint a kft. korábban egy szövetkezeti hitelintézet kiemelt közvetítőjeként rendelkezett engedéllyel pénzváltási tevékenységre, ám az azzal kötött megbízási jogviszonya megszűnt. A társaság ennek ellenére 2019. június 1-jétől, azaz engedélyének megszűnése napjától is folytatta a pénzváltást.

A jegybank munkatársai a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársaival közös akció keretében a vizsgálat során leplezett próbaügyletkötést hajtottak végre, helyszíni ellenőrzést tartottak a társaságnál, ahol közel 170 millió forint értékben mintegy harmincféle valutát – egyebek mellett a népszerű valuták mellett albán leket, grúz larit, makedón dínárt, maláj ringit és thai bátot – találtak.

Súlyosbító körülményként értékelte az MNB, hogy a – felügyeleti nyilvántartásában korábban szereplő – Hanifa tisztában volt azzal, hogy a pénzváltási tevékenység engedélyköteles. A jegybank ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte, hogy a társaság az eljárás során együttműködött az MNB-vel, és magatartásával a tényállás feltárását segítette.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink