Bértárgyalások: még mindig nincs döntés

  • MTI

A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről a felek továbbra sem tudtak megegyezni, ezért a tárgyalások jövő héten folytatódnak – mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője az MTI-nek.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, valamint Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke is arról számolt be, hogy az eddigi álláspontok nem közeledtek, így a munkaadói oldal 3,1 százalékos, a munkavállalói oldal pedig 5 százalékos béremelést tart elfogadhatónak.

A szakszervezeti vezetők úgy vélik, a megállapodáshoz szükség van a kormány segítségére.

Kordás László szerint fontos lenne, hogy január 20-áig megállapodjanak, mert azt követően az elért eredményeket a munkaadók már nem tudják a januári bérfizetéseknél érvényesíteni.

Közölte, hogy bár a szakszervezeti oldal egységes és mindhárman tartják magukat az 5 százalékos béremeléshez, vannak olyan jelzések is, más konföderációktól, hogy a megegyezés érdekében hajlandóak engedni az 5 százalékból.

Rolek Ferenc elmondta, a munkaadók és a munkavállalók álláspontja közti különbség áthidalása érdekében a tárgyaláson felmerültek olyan megoldások is, hogy esetleg a cafetéria rendszeren lehetne úgy módosítani, hogy az némi jövedelemnövekedést eredményezzen a munkavállalóknak. Ezt azonban a kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy lát-e erre a lehetőséget.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Mezőgazdasági őstermelőnek történő kifizetések a járulékbevallásban

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Közösségen belüli értékesítés II.

Bunna Erika

adótanácsadó

Részesedés térítésmentes átadása

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 január
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close