hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

BKK: autóbuszok közlekednek a fogaskerekű helyett télen

  • adozona.hu

Téli pihenőre megy a fogaskerekű az energia- és gazdasági válság miatt. Az ideiglenes üzemszünet a tervezett tavaszi pályafelújítás végéig tart, és ennek köszönhetően több mint 120 millió forintot spórol Budapest közösségi közlekedése, emellett a szakemberek a kötelező karbantartást is elvégezhetik a járműveken. A járat helyett a kibővített menetrend szerint közlekedő 21-es, 21A, 212-es, 212A, 212B és 221-es autóbuszokkal lehet utazni – tette közzé honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Az elmúlt időszakban drasztikusan megnőttek az energiaárak. A dráguló üzemanyag- és villamosenergia-költségek súlyos terhet jelentenek a közösségi közlekedés számára. Ezért a fővárosi tulajdonban lévő társaságok igyekeznek a szokásoshoz képest is költséghatékonyabban működtetni Budapest közlekedési hálózatát.

Míg egyes vidéki nagyvárosokban is bevezettek hasonló megtakarítási intézkedéseket – például van olyan nagyváros, ahol a teljes trolibuszhálózat leállításával csökkentik az üzemeltetési költségeket –, a fővárosban mindössze a jellemzően turisták által használt fogaskerekűnél történik a karbantartási munkák és az energiafelhasználás szempontjából nehezebb téli időszak összehangolásával teljesítménycsökkentés, amivel jelentős megtakarítás érhető el.

Kevés utas, duplájára emelkedő üzemeltetési költség

A jellemzően turisták és szabadidős forgalom által használt 60-as jelzésű fogaskerekűvel nagyon kevesen utaznak a hideg hónapokban. Ez hétköznapokon 10 százalékos, hétvégén legfeljebb 30 százalékos kihasználtságot jelent.

Mindeközben, a télen rendkívül alacsony forgalmú fogaskerekű vasútnál drasztikusan kiütközik az energia költsége, hiszen az átlagos villamosoktól eltérő vontatási feszültséggel üzemel. A hetvenes években gyártott és visszatáplálásra nem alkalmas jármű üzemeltetési költsége minimum a duplájára emelkedik az új energiaárak mellett.

Ezért a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. a járat ideiglenes szüneteltetéséről döntött. A szakemberek számításai alapján a járat közlekedésének téli időszakra való felfüggesztésével minimum 120 millió forint megtakarítást lehet elérni, de a még nem végleges villamosáram-áraktól függően ez a szám sokkal nagyobb is lehet. Ezzel párhuzamosan a műszaki karbantartásra és az elöregedett fogaskerekű járművek szükséges mértékű felújítására is sor kerülhet a tavaszi szezon kezdetéig. A BKV Zrt. a fogaskerekű járművezetőinek egy részét villamosvezetőként tudja alkalmazni a téli időszakban, valamint a többi forgalmi és műszaki dolgozók foglalkoztatását is megoldja a vállalat.

A 60-as jelzésű fogaskerekű helyett a kibővített menetrend szerint közlekedő 21-es, 21A, 212-es, 212A, 212B és 221-es autóbuszokkal lehet utazni, amelyeken a kerékpárszállítás is lehetséges. A fogaskerekű minden megállójának 300-500 méteres környezete a vágányzár alatt más autóbuszjárattal is jól elérhető – olvasható a BKK közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink