Az üzlet, ami ismét az élre repítette Bill Gates-t

  • MTI

Ismét Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a világ leggazdagabb embere – derül ki a Bloomberg hírügynökség pénteken ismertetett Bloomberg Billionaires Indexéből. A mutató naponta frissül, rendre a New York-i tőzsde zárása után.

Bill Gates több mint két év után került a lista élére, ahol eddig Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója állt. A legutóbbi, pénteki állapot szerint Bill Gates vagyona 110 milliárd dollár, míg az Amazon alapítójáé 109 milliárd dollár.

Szakértők szerint Bill Gates-et az lökte az élre, hogy  10 évre szóló 10 milliárd dolláros megállapodást kötött az amerikai védelmi minisztériummal. Az ügylet kárvallottja épp Jeff Bezos, miután elemzők arra számítottak, hogy az Amazon lesz a befutó.

Pénteken az ötös lista harmadik helyén 103 milliárd dollár vagyonnal Bernard Arnault, a francia LVMH, a világ egyik legnagyobb luxusipari társaságának elnök-vezérigazgatója állt.

A negyedik Warren Buffett, a Berkshire Hathaway főrészvényese és elnök-vezérigazgatója, 86,6 milliárd dollárral, míg az ötödik Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója 74,5 milliárd dollárral.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szálláshely-szolgáltatás 2019-2020

Kelemen László

adószakértő, jogász

Lízingelt személygépkocsi értékesítése

Kelemen László

adószakértő, jogász

Egyéni vállalkozás megszüntetése

Kelemen László

adószakértő, jogász

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X