hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az adórendszer eredményeiről és céljairól beszélt Izer Norbert államtitkár

  • adozona.hu

A szabályok megalkotásakor és alkalmazásakor is partnernek tekintünk minden jogkövető, tisztességes adózót – hazait és külföldit egyaránt. Az egyszerűsítésnek érezhetőnek kell lennie az adók számában, a kedvezményrendszer és a részletszabályok racionalizálásában is – foglalta össze a PM Izer Norbertnek, adóügyekért felelős államtitkár Budapesten, a Nemzetközi Adókonferencián elhangzott előadását.

A versenyképesség növelését szolgálta az adórendszer elmúlt években megvalósított átalakítása, vagyis a jövedelmek, illetve az élőmunka közterheinek csökkentése, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelése. Ezt az utat folytatni kell – emelte ki az államtitkár, ezért az elkövetkezendő években is kiemelt cél a munkát terhelő adók és a vállalkozások közterhének további csökkentése, valamint az adórendszer még inkább foglalkoztatás- és vállalkozásbaráttá tétele.

A fenntartható és versenyképes adózási környezet csak úgy biztosítható, ha a kormány a jogkövető adózók védelmét garantálja, és a jogalkotás folyamatába az adózási szakemberek mellett őket is bevonja – szögezte le Izer Norbert.

Kitért arra is, hogy a kormány feketegazdaság elleni intézkedései nemzetközi szinten is követendő például szolgálnak. A jövőben a már meglévő eszközök (mint például az online pénztárgép vagy az ekáer) kihasználtságát – többek között a hatékonyabb adatfelhasználással – még érdemes fokozni. Három héten belül az online számlázással bővül a kormány gazdaságfehérítési-repertoárja, amely nemcsak az államkassza bevételét növeli, hanem tehermentesíti a vállalkozásokat is. Így többek között az összesítő jelentés alól mentesül a számla kiállítója, sőt az érintettek az elektronikus számla megőrzését, archiválást is a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra bízhatják – hangsúlyozta Izer Norbert hozzátéve, hogy az egyszerűsítés azonban nemcsak a bevalláskitöltést érinti majd. A kormány egyik legfőbb célja az adózás egyszerűsítése, amely az átláthatóbb, a könnyen értelmezhető szabályozáson túl, jelentősen csökkenti majd a vállalkozások adminisztrációra fordított idejét is.

Az államtitkár szerint az adópolitika egyik legnagyobb kihívása napjainkban a nagyvállalatok, illetve digitális cégek adóelkerülési gyakorlatának visszaszorítása. A digitális térben sem működhet úgy egyetlen óriáscég sem, hogy ahol nyereséget termel, ott nem adózik. Magyarország megtesz minden szükséges lépést, hogy globális megoldás születhessen, és a digitális vállalkozások is kivegyék részüket az arányos közteherviselésből.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink