hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kkv-szektort a jövőbeli kilátásokról kérdezték

  • adozona.hu

A kkv-szektorban száz fős mintán végzett kutatás szerint, amely kiterjed többek között Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetének értékelésére, a kilátásokra, a vállalkozások 2020-as intézkedésterveire és elnyert támogatások értékelésére, a szektor bizakodó. A kkv-k véleményt fogalmaztak meg a gazdasági és jogszabályi környezet nehézségeivel, problémáival kapcsolatban, valamint pályázatokról is, olvasható a Via Credit kutatási eredményeiben.

♦ Az elnyert, illetve folyamatban lévő vissza nem térítendő támogatásokkal kapcsolatban a piaci szereplők túlnyomó többsége elégedett, illetve bizakodó (62-, illetve 16 százalék).

♦ A KKV-szektor köszöni szépen, életben van, viszont több olyan terület aggasztja a szereplőket, melyek terveik megvalósításában gátolják őket: a túlzott állami adminisztráció, a szakképzett munkaerő hiánya, annak magas költsége, valamint a magas közvetett költségek – mindezek a Via Credit pályázati tanácsadó kérdőíves felmérésének főbb megállapításai.

A megkérdezettek közel 80 százaléka úgy véli, hogy a vissza nem térítendő pályázati támogatások pozitív hatással lesznek a vállalkozásra: 62 százalék mondta azt, hogy már érezhetően segítette őket, 22 százalék pedig reménykedik abban, hogy nyertes pályázat segítségével sikerül új terméket fejleszteni vagy új piacokat meghódítani.

Magyarország 2020-as várható gazdasági visszaesését a válaszadók fele prognosztizálja, ugyanakkor saját szektorukat tekintve e kérdéssel kapcsolatban jelentősen optimistábbak.

Az optimista kilátásoknak megfelelően a vállalkozások nagyobb része tervez idén fejlesztéseket, melynek egy részét pályázati forrásokból kívánják megvalósítani. A fejlesztések értékét a kkv-vállalkozások mintegy 60 százaléka 50 millió forint körül vagy a fölött határozta meg.

A Via Credit ügyvezetője szerint a vállalkozások tisztában vannak azzal, hogy a fejlesztésekkel párhuzamosan szükséges a költségek folyamatos kontrollja, azok optimalizálása, illetve a hatékonyságnövelés is, hiszen tudják, hogy e nélkül versenyképtelenné válnának.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen jellegű költségcsökkentést terveznek, legtöbb esetben a működési költségek, ezen belül a rezsi- és bérköltségek kerültek említésre. Jellemző továbbá, hogy nagy arányban szerepel a hatékonyságnövelés igénye, amit belső folyamatoptimalizálással, például gépidő-csökkentéssel, a beszállítók újrapályáztatásával, forgótőke-optimalizálással, automatizálással kívánnak elérni.

A munkavállalók bérével kapcsolatban teljesnek tűnik a konszenzus. Egyértelműen jellemző az, hogy a KKV-szektorban is évenként felülvizsgálják a dolgozók bérét és a hozott teljesítményhez mérten fejlesztik azt. A kérdőív kitöltésében részt vevő vállalkozások több, mint kétharmada arról számolt be, hogy 2020-ban létszámbővítést is tervez. Ezzel párhuzamosan a válaszadók kevesebb, mint egynegyede említette, hogy elbocsátásokat helyez kilátásba, aminek részben „vérfrissítés”, tehát nem létszámcsökkentés az oka.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink