3 százalékos lakáshitelt szeretne? Már most vértezze fel magát!

  • adozona.hu

Nem érdemes várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést azoknak, akik a várhatóan szeptembertől induló Otthon Start Program fix 3 százalékos kamatú lakáshitelére pályáznak –figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

1. A 2 éves folyamatos tb-jogviszony igazolása

Az Otthon Start lakáshitel feltétele lesz a legalább 2 éves folyamatos tb-jogviszony megléte, amit igazolni is kell majd. Ha valaki nem biztos a dolgában, akkor a jogviszonyt ellenőrizheti személyesen a kormányhivatalban, vagy online is lekérheti az Ügyfélkapun keresztül. Fontos azonban, hogy a dokumentum 30 napig érvényes, így az igénylés benyújtásakor újat kell majd kérni – figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A CSOK Plusz és a Falusi CSOK igénylésekor ugyancsak legalább 2 éves egybefüggő TB jogviszony az előírás, amelyben összesen legfeljebb 30 nap megszakítás lehet. Valószínűleg az Otthon Start Programnál is hasonlóképpen rendelkeznek majd.

2. Fontos a köztartozásmentesség

Egy nettó 5 ezer forintot meghaladó összegű adótartozás, vagy egy 30 ezer forintot meghaladó adótartozásnak nem minősülő köztartozás is megakaszthatja a hitelfelvételt. A kérelem benyújtása előtt ezért ellenőrizni kell, hogy nincs-e köztartozásunk, és ha van, rendezzük azt minél hamarabb. Erről online is kérhetünk információt az Ügyfélkapun keresztül.

3. Ellenőrizzük a bankszámlakivonatunkat

Alapvető elvárás a lakáshiteleknél, hogy a munkabér átutalással, bankszámlára érkezzen. Jellemzően 3-6 havi kivonatot kér a bank, és amit kevesen tudnak, ezeken nem csupán a jövedelmet ellenőrzik.

Rizikós lehet például, ha a bírálat során arra utaló jelet találnak, hogy szerencsejátékozunk. Ne legyenek a kivonaton tartozások és rendezetlen hitelek sem, mint ahogy az is probléma lehet, ha az egyenlegünk folyamatosan mínuszban van.

Ha az látszik a számlán, hogy a meglévő hiteleinket nem tudják időben levonni, akár a második, harmadik próbálkozásra sem, az a bank számára intő jel.

4. A munkaviszony hossza és formája is okozhat meglepetéseket

A bankok legalább 3-6 hónapos, lehetőleg határozatlan idejű munkaviszonyt várnak el az aktuális munkahelyen.

A próbaidő azonban nem elfogadott, illetve természetesen a felmondás alatt állók sem igényelhetnek hitelt. Ha mégis munkahelyet vált valaki, akkor meg kell várnia, amíg letelik a próbaideje.

A határozott idejű munkaszerződés önmagában nem kizáró ok, de nem minden bank fogadja el, ahol pedig igen, ott plusz feltételeket szabhatnak. Ilyen lehet például, hogy legalább egyszer már meg volt hosszabbítva, a lejárati idővel kapcsolatban pedig kiköthetik, hogy még legalább 6-12 hónap legyen hátra belőle. Az is előfordul, hogy munkáltatói szándéknyilatkozatot kérnek a majdani hosszabbításról. Mivel ezt illetően komoly eltérések vannak az egyes bankok között, célszerű már nyáron utánajárnunk, hogy hol kaphatunk zöld utat.

5. Ne legyünk elmaradásban más hitellel!

Amikor hitelt igénylünk, a bankok mindig bekérdeznek a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR), közkeletű nevén a BAR listába.

Két dolgot kell itt megtudniuk:

1. Milyen meglévő hiteleink vannak, hiszen ez alapján döntik el, hogy a nettó jövedelmünk elbírja-e a felvenni kívánt hitel havi törlesztőjét.

2. Ellenőrzik, hogy nem vagyunk-e elmaradásban egy meglévő hitelünkkel. A KHR-ben akkor jelenik meg negatív státusz, ha legalább 90 napig folyamatosan a bruttó minimálbér sösszegét elérő elmaradásban vagyunk. Ha az elmaradás még fennáll, akkor úgynevezett aktív KHR-esnek számítunk, míg ha már rendeztük a tartozást, akkor úgynevezett passzív státuszban leszünk egy ideig. Ez utóbbi esetben van esélyünk hitelhez jutni, de a lehetőségeink meglehetősen szűkösek ameddig nem kerülünk le a negatív KHR listáról.

Ha hiteligénylésnél derül csak ki, hogy problémás ügyfélként vagyunk nyilvántartva a KHR listán, akkor jó eséllyel elutasítják a kérelmünket az Otthon Start esetében is. Éppen ezért, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, érdemes lehet akár előre ellenőrizni a dolgot. Erre több ingyenes lehetőség is van.

6. Ellenőrizzük, hogy mire elég a jövedelmünk

A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) határozza meg, hogy a havi nettó jövedelmünk milyen mértékben terhelhető hitellel: 600 ezer forint jövedelem alatt 50 százalék, míg 600 ezer forinttól 60 százalék a limit. Fontos, hogy ez az arány a legalább 10 éves kamatperiódusú, vagy a futamidő végéig rögzített kamatú jelzáloghiteleknél alkalmazható (az Otthon Start ez utóbbiba tartozik), rövidebb kamatperiódusnál nem mennek el eddig a bankok. Ebbe kell tehát beleférnie az új és a meglévő hitelek törlesztőrészleteinek.

Fontos, hogy a klasszikus kölcsönökön kívül a hitelkártyák és a folyószámla-hitelkeretek is adósságnak minősülnek, mégpedig akkor is, ha egyetlen forintot sem használtunk fel ezekből. Jellemzően a keretösszeg 5 százalékával számolnak a bankok, ami egy 600 ezer forintos hitelkártya esetén 30 ezer forint havi kiadást jelent.

Ezért már most ellenőrizzük, hogy a jövedelmünk mekkora hitelösszegre lenne elegendő az Otthon Start hitel esetében, és ha szükséges, szüntessük meg a hitelkeretet és a hitelkártyát, esetleg fizessük vissza idő előtt a meglévő hiteleinket, ha van erre lehetőségünk.

7. Térképezzük fel az ingatlanpiacot

Az ingatlanhirdetések, statisztikák, szakmai elemzések böngészésével reális képet kaphatunk az adott környék árairól, ingatlankínálatáról. Ezzel elkerülhető lehet egy túlárazott ajánlat, valamint képbe kerülhetünk a pénzügyi lehetőségeinket illetően is. Az Otthon Start program biztosan felpezsdíti az ingatlanpiacot, ezért még fontosabb, hogy naprakészek legyünk a reális árakat illetően.

8. Kérjünk előzetes hitelbírálatot

Akár már az ingatlankeresés előtt készíttethetünk előzetes hitelbírálatot a kiválasztott bankoknál. Ennek során adósminősítést végeznek, és megállapítják, hogy mekkora összegű kölcsönt kaphatunk. Erről egy úgynevezett előbírálati igazolás készül, így tisztában leszünk azzal, hogy pénzügyileg meddig nyújtózkodhatunk. A dokumentum az eladó bizalmát is növelheti, ugyanis azt jelzi, hogy a bank hitelképesnek tart bennünket.

Fontos, hogy az előbírálati igazolás jellemzően 1-3 hónapig érvényes, ha pedig lejár, akkor újabb bírálatot végez a bank.

9. Tervezzük meg, hogy miből lesz meg a szükséges önerőnk

A lakáshitelhez elengedhetetlen a megfelelő összegű önerő. Ez jellemzően az ingatlan vételárának 20-30 százaléka, az Otthon Start Programnál viszont 10 százalék is elegendő lehet.

Minél hamarabb gondoljuk át, hogy ezt miből tudjuk majd előteremteni. Ha van lakástakarékpénztári megtakarításunk (LTP), akkor ez önerőként is felhasználható, de szóba jöhet akár a Babaváró támogatás vagy éppen a munkáshitel is. Illetve elkezdhetünk félretenni erre a célra, lemondva akár a nyaralásról, ha ez szükséges ahhoz, hogy összegyűljön az önerő.

10. Készüljünk fel a kemény alkura

2025 májusában átlagosan 1-7 százalékot lehetett alkudni a lakások irányárából a Duna House becslése szerint, ám természetesen ingatlanonként változó, hogy mennyit enged az eladó. A BiztosDöntés.hu szakértőinek tapasztalata szerint az árak már az Otthon Start hírére emelkedni kezdtek, vagy ha nem is emeltek árat az eladók, a vásárlók alkupozíciója romlott jelentősen. Vevőként ezért kemény ellenállásra készülhetünk, és célszerű gondosan felépítenünk az alku során alkalmazandó stratégiánkat is.

A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalékkifizetés

Nagy Norbert

adószakértő

Osztalék kifizetése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink