hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

200 forint fölött fizet a részvényekre az OTP

  • MTI

Az OTP Bank igazgatósága a 2018-as gazdasági évre a részvényenként 219 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek – derül ki a társaság április 12-ére összehívott éves rendes közgyűlésére készített, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett közgyűlési előterjesztésekből.

Az osztalék kifizetésére 2019. június 3-ától kerül sor az alapszabályban meghatározott eljárási rend szerint.

A társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között.

Korábbi közlés szerint az OTP Bank április 12-ei közgyűlése az elnöki és vezérigazgatói tisztség szétválasztását lehetővé tevő alapszabály-módosításról is dönt. A hatályos alapszabály szerint az OTP igazgatóságának elnöke egyúttal a társaság vezérigazgatója is (jelenleg Csányi Sándor tölti be mindkét tisztséget). A tisztségek szétválasztásáról az igazgatóság saját hatáskörben dönt.

Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank tavalyi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón, március 1-jén azt közölte, hogy az OTP a 2017-es év után kifizetett összeghez hasonlóan az idén is 61,32 milliárd forintot kíván osztalékként kifizetni. Tavaly részvényenként 219 forint osztalék kifizetéséről döntött a bank közgyűlése, a saját részvényekre eső osztalékkal megnövelve 221,35 forintot kaptak a részvényesek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Jutalom passzív időbeli elhatárolása

Szipszer Tamás

adószakértő

Ingatlanvásárlás, felújítás, továbbértékesítés

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Termék vagy áru

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 február
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close