hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megpróbálták kijátszani az ekáert

  • adozona.hu

Csaknem egy tonna csirkehúst szállított, de csupán 495 kilogrammot tüntettek fel annak az autónak a szállítólevelén, amit a NAV munkatársai ellenőriztek Borsod megyében. A magyar cég több százezer forintos mulasztási bírságra, valamint visszamenőleges ellenőrzésre is számíthat – írja honlapján a NAV.

2015 óta minden Magyarországra érkező, 500 kilogramm feletti kockázatosnak minősülő élelmiszer-szállítmányt be kell jelenteni az ekáerbe. Az ennél kisebb súlyú, vagy egymillió forint érték alatti szállítmányokra nem vonatkozik a bejelentési kötelezettség. Vélhetően ezt próbálta meg kijátszani az a magyar cég, amely a Hernádszurdoknál megállított kisteherautójának szállítólevelén 495 kilogramm árut tüntetett fel. A hűtőkocsi csirkehúst, pontosabban előkészített gyroshúst szállított Szlovákiából Magyarországra.

A pénzügyőrök miután kinyitották a raktér ajtaját, rögtön látták, hogy a szállított mennyiség meghaladja a szállítólevélen feltüntetett súlyt. A turpisság miatt a megrendelő magyar cég több százezer forintos mulasztási bírságra számíthat. Emellett elrendelték a cég további vizsgálatát, mivel az áfabevallásait megvizsgálva feltételezhető, hogy korábban is történhetett hasonló szállítás – olvasható a nav.gov.hu-n

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink