hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új NAV-tájékoztató arról, kinek, mikor kell uniós adószám

  • adozona.hu

Aktualizálta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közösségi adószámra vonatkozó tájékoztatóját, amelyben részletezi, kinek kell közösségi adószámot igényelnie, annak mi a módja, hogyan lehet törölni, illetve a megerősítését kérni.

Annak a közösségi adószámmal nem rendelkező általánosforgalmiadó-alanynak, illetve a következőkben említett egyes speciális esetekben az adófizetésre kötelezett nem adóalany jogi személynek és az egyszerűsített vállalkozói adó alanynak, aki/amely az Európai Közösség (EK) valamely másik tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal szeretne kereskedelmi kapcsolatot létesíteni, erről előzetesen nyilatkoznia kell, és közösségi adószámot kell kérnie – szögezi le a NAV.

Kereskedelmi kapcsolatnak minősül a termékbeszerzés és értékesítés – ideértve az áfatörvény szerinti adómentes termékimportot megalapozó közösségen belüli adómentes termékértékesítést is –, valamint a szolgáltatás nyújtása, illetve igénybevétele.

Kötelező közösségi adószámot kérnie az áfafizetésre kötelezett adóalanynak,

– ha más tagállamban illetőséggel bíró, közösségi adószámmal rendelkező adóalanynak vagy adófizetésre kötelezett jogi személynek Közösségen belüli termékértékesítést teljesít, illetve ha terméket ilyen adózótól szerez be;

– ha más tagállambeli adóalanynak szolgáltatást nyújt, illetve ha más tagállambeli adóalanytól szolgáltatást vesz igénybe.

Közösségi adószámot kell kérnie

– a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalanynak,

– a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalanynak,

– az általános forgalmi adóalanynak nem minősülő adófizetésre kötelezett jogi személynek,

– az alanyi adómentességet választó adóalanynak,

– az egyszerűsített vállalkozói adó alanyának,

ha a tárgyévben az általa az EK más tagállamában beszerzett termék adó nélkül számított összesített ellenértéke a 10 ezer eurót meghaladja, azon közösségi beszerzést megelőzően, amellyel ezt az értékhatárt meghaladja.

Amennyiben a tárgyévet megelőző évben az előbb felsorolt adózók által, az EK más tagállamában beszerzett termék adó nélkül számított összesített ellenértéke nem haladja meg a 10 ezer eurót, és a közösségen belül beszerzett termékek utáni áfafizetési kötelezettségét a tárgyévben választása alapján belföldön kívánja teljesíteni, ezt a tárgyévet megelőző adóév utolsó napjáig kell bejelentenie.

Az erre vonatkozó rendelkezés korábban a régi Art. 22. paragrafusának (6) bekezdésében szerepelt, most több jogszabályhely együttes összevetésével kell meghatározni az alkalmazandó eljárást.

Az áfatörvény 20. paragrafus (1) bekezdésének d) pontja és (2) a bekezdés határozzák meg, hogy mely esetekben nem kell adót fizetni. Az áfatörvény 257/B paragrafusának (2)–(4) bekezdései alapján közösségen belüli termékbeszerzés esetén akkor szükséges adószám, ha az belföldön adófizetési kötelezettséget keletkeztet.

Az áfatörvény 20. paragrafusának (5) bekezdése alapján a beszerző az állami adóhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján dönthet úgy is, hogy nem az (1) bekezdést, hanem a 19. paragrafus a) pontját – az ott meghatározottak szerint – alkalmazza, azaz közösségen belüli termékbeszerzései után a 10 ezer eurós értékhatár alatt is az adófizetést választja, melyet bejelent.

Ha 2017. évben nem volt közösségen belüli beszerzése, ezen választását 2018. évre a tárgyévi első közösségen belüli beszerzését megelőzően kell bejelentenie. Az ügyintézési határidőre vonatkozó részletszabályok az adóigazgatási eljárásra vonatkozó végrehajtási rendeletben találhatók.

A 10 ezer eurós értékhatár számításánál figyelmen kívül kell hagyni az új közlekedési eszköz, illetve a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvény hatálya alá tartozó termék adó nélkül számított ellenértékét. Az áfatörvény 256. paragrafusának (1) bekezdése értelmében az euróban meghatározott értéket a forintra történő átszámítás során a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos forint/euró devizaárfolyamot kell alkalmazni (252,19 forint/euró), figyelemmel az ugyanezen bekezdésben meghatározott kerekítési szabályokra is.

Közösségi adószámot kell kérnie továbbá

– a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalanynak,

– az alanyi adómentességet választó adóalanynak,

– a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalanynak,

előzetesen, ha az EK más tagállamában illetőséggel bíró adóalanynak szolgáltatást nyújt, illetőleg tőle szolgáltatást vesz igénybe.

Köteles közösségi adószámot kérni

– a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany,

– a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalany,

– az általános forgalmi adóalanynak nem minősülő adófizetésre kötelezet jogi személy,

– az alanyi adómentességet választó adóalany,

a beszerzést megelőzően, ha jövedéki termék közösségen belülről történő beszerzése miatt belföldön keletkezik általános forgalmiadó-fizetési kötelezettsége.

– Az egyszerűsített vállalkozói adó alanya, ha az EK más tagállamában illetőséggel bíró, közösségi adószámmal rendelkező adóalanynak vagy adófizetésre kötelezett jogi személynek terméket értékesít, szolgáltatást nyújt, vagy tőle szolgáltatást vesz igénybe, az értékesítést valamint a szolgáltatásnyújtást illetve a szolgáltatás igénybevételét megelőzően köteles közösségi adószámot kérni. A közösségi adószám képezésével nem veszíti el evaalanyiságát.

– Az alanyi adómentességet választó adóalany az értékesítést megelőzően köteles közösségi adószámot kérni, ha az EK másik tagállamában illetőséggel bíró adóalany vagy adóalanynak nem minősülő személy, szervezet részére új közlekedési eszközt értékesít. Az olyan termékértékesítésekre, amelyet az adózó alanyi adómentes minőségében teljesít, nem kell közösségi adószámot kérni, mert azok nem minősülnek közösségen belüli értékesítésnek.

–  A kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany az értékesítést megelőzően köteles közösségi adószámot kérni, ha az EK más tagállamában illetőséggel bíró, közösségi adószámmal rendelkező adóalanynak vagy adófizetésre kötelezett jogi személynek terméket értékesít (ha az értékesítés belföldi teljesítése esetén adóköteles lenne), vagy az EK más tagállamában illetőséggel bíró adóalanynak szolgáltatást nyújt, vagy tőle igénybe vesz.

– Új közlekedési eszköz értékesítése miatt áfaalannyá váló személy vagy szervezet is köteles közösségi adószámot igényelni, függetlenül attól, hogy a vevő a másik tagállamban adóalany-e vagy magánszemély. Az új közlekedési eszközöknek az Európai Közösség más tagállamából történő beszerzésének és értékesítésének alapvető szabályait a 16. Információs füzet tartalmazza.

További részleteket ITT olvashat arról, hogyan kell közösségi adószámot igényelni, hogyan lehet azt törölni, illetve a megerőstését kérni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink