hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vállalkozásoknak szóló új tájékoztató oldalt indított a NAV

  • adozona.hu

Új rovatot indított honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ahol minden hónapban közzéteszik azokat az eseteket, amelyeknél az ellenőrzések során hibákat tapasztaltak, és amelyek segíthetnek a vállalkozásoknak a szabályok betartásában.

Fejér megyében a tanfolyamot, oktatást és képzést szervezők ellenőrzésekor kiderült, hogy a vizsgált 19 vállalkozás 42 százaléka nem adott számlát; volt két olyan egyéni vállalkozó, akiket a bírság mellett emiatt kizártak a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) fizetők köréből is – ismertette a Tudjon róla! Segíthet! című rovatban bemutatott egyik esetet Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Egy másik eset arra figyelmezteti a vállalkozásokat, hogy ellenőrzésre számíthatnak azok a foglalkoztatók, amelyek gyakran jelentik ki- és be alkalmazottaikat.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy a NAV honlapjának főoldalán március óta szintén megtalálható ADÓtraffipax rovatban mintegy 120-szor hirdetett meg célzott ellenőrzést adóhatóság. Tapasztalatok szerint nőtt a bejelentett alkalmazottak és a kiadott nyugták száma, így az adóbevételek is emelkedtek. Elmondható, hogy az ADÓtraffipax javítja az adózási morált – mondta Kiss Péter András, hozzátéve, hogy az előre közöltek mellett váratlan ellenőrzéseket is folytat a NAV.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink