Mi lesz veled, bizalmi vagyonkezelés? Megszüntetnék az indokolatlan kedvezményeket

Megosztás Tetszik

Múlt héten ismét reflektorfénybe került a bizalmi vagyonkezelés (bvk), miután Kármán András pénzügyminiszter parlamenti meghallgatásán úgy fogalmazott: „megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez indokolatlanul kapcsolódó kedvezményeket”. A mondat felületes olvasatban sokaknál riadalmat okozott, némileg félremagyarázva azt: mintha azt jelentené, hogy a bvk teljes jogintézményét kivonják a forgalomból. Cikkünkben körbejárjuk, mit jelenthet a mondatban az „indokolatlan” adóelőny, és mi az, ami továbbra is teljesen védhető keretek között maradhat.

A meghallgatáson elhangzottak alapján világos, hogy nem a bizalmi vagyonkezelés, mint jogintézmény felszámolásáról van szó, hanem a rendeltetésellenes – vagyis kizárólag adóelőny érdekében alapított – konstrukciók kiszűréséről. Ez illeszkedik azon adójogi elvhez, amely tiltja a joggal való visszaélést: nem az alapítás “joga” a kérdés, hanem az, hogy mi annak a valódi célja, és az hogyan valósul meg a működésben.

A magyar adórendszerben ez a szemlélet egyáltalán nem új keletű. Az adóhatóság az elmúlt években számos területen erősítette azt az álláspontját, hogy az ügyletek valódi gazdasági tartalma elsőbbséget élvez a puszta jogi formával szemben. Ez különösen igaz azokra a konstrukciókra, amelyek papíron ugyan több szereplőre épülnek, ténylegesen azonban egyetlen személy gazdasági érdekkörében marad minden döntés, kontroll és előny.

A bizalmi vagyonkezelés természetéből fakadóan eleve érzékeny terület ebből a szempontból, hiszen a konstrukció lényege éppen a tulajdonosi és kedvezményezetti pozíciók elválasztása. Ha ez a szétválás csak formális, miközben a gyakorlatban minden változatlan marad, az könnyen felvetheti a rendeltetésellenes joggyakorlás kérdését.

„Indokolatlan” adóelőny tipikusan azoknál az eseti konstrukcióknál merülhet fel, ahol a vagyonrendelő, a kedvezményezett és a tényleges döntéshozó, azaz maga a vagyonkezelő gyakorlatilag – közvetlenül vagy közvetve – ugyanaz a személy, a struktúra pedig nem szolgál családi vagyonösszetartási, gazdasági vagy utódlási célt, csupán adótechnikai “játék”, optimalizálásnak álcázva a kizárólagos adóelkerülési célt. Ilyenkor a „papírforma” és a valós működés könnyen elcsúszik egymástól, ami az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) valódisági klauzulája miatt komoly adókockázatot jelent: a hatóság tartalom szerint minősíthet és átminősíthet, majd az adóterheket becsléssel állapíthatja meg.

Ráadásul az ilyen struktúrák egyik legnagyobb problémája sokszor nem is maga az adóelőny, hanem annak dokumentálatlansága és működési hiteltelensége. Egy professzionálisan felépített bvk esetében ugyanis jellemzően részletes vagyonkezelési szabályzat, rendszeres beszámolás, elkülönült döntéshozatal, dokumentált befektetési stratégia és valós kontrollmechanizmus működik. Egy „gyorsan összerakott”, kizárólag adóelőnyre fókuszáló, úgynevezett eseti konstrukcióból ezek rendszerint hiányoznak. Márpedig egy adóhatósági vizsgálat során nem pusztán a szerződés szövege számít, hanem az is, hogy a működés a mindennapokban mennyire tükrözi a konstrukció valódi tartalmát.

CIKKÜNK FOLYTATÁSÁBAN azt boncolgatjuk,

• mely konstrukciók válhatnak kockázatossá
• mit mutatnak a nemzetközi trendek a bizalmi vagyonkezelésben,
• milyen szempontok mentén lehet érdemes átgondolni a konstrukciót.