hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóellenőrzés: amikor a bizonyíték valójában nem bizonyít semmit

  • Kenyeres Sándor

Az adóellenőrzésekről szóló sorozatunkban most a bizonyítással kapcsolatos ismereteket, tudnivalókat gyűjtöttük össze. Mire kell fogyelni, mi az adózó kötelessége, s mi a hatóságé?

Az ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvben taglalni kell az adóhatóság megállapításait. A megállapítások tényekből, tényként kezelt állításokból, és az azokból levont következtetésekből kell, hogy álljanak. A megállapítások értékelése során figyelni, hogy mi a tény, és mi az, amit a hatóság tényként kezel - pedig arra nincs elegendő adata.

A bizonyításnak a logikai következtetési szabályok alapján helyes következtetésekből kell állnia. A logikai szabályok kijelentésekből (amelyek vagy igazak, vagy hamisak) következtetéseket (konklúziókat) von le. A folyó szövegben kimondott kijelentésekkel, és hallgatólagosan feltételezett kijelentésekkel is találkozunk. Ezeket fel kell deríteni, és a hatósági álláspont értékeléséhez elemezni kell.

Adóváltozások 2012 konferencia

Ismét Adóváltozások 2012 konferencia a HVG szervezésében! Tudjon meg mindent az adóváltozásokról az Adó különszám szerzőitől! Előadóink: Dr Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár, Dr Hermann Mónika, Dr Laki Gábor, Demeter Zsuzsanna, Dr Kovács Tamás Sándor.

A részletes programért ide kattintson!

 

Jelentkezni itt tud!

Előfordulhat, hogy a hatóság hallgatólagosan olyan feltételezéseket alkalmaz, amelyek fennállása esetén a következtetései helytállóak - azonban a hallgatólagos feltételek fennállásának teljesülését nem bizonyítja. Ebben az esetben a tényállás nincs teljes körűen felderítve, azaz a hatósági álláspont nincs bizonyítva.

Lássunk erre egy konkrét példát, hogy érthetőbb legyen. Kitalált történetünkben (melynek a valósággal való esetleges egyezésse a véletlen műve) a Megrendelő Kft megrendeli egy ingatlan bontását és a törmelék elszállítását a Bontó Kft-től. A Bontó Kft megbízza a Kivitelező Kft-t a munka elvégzésével és a törmelék elszállításával. A Kivitelező Kft megbízza a Dolgos Kft-t a bontással, a Törmelék Kft-t a sitt elszállításával.

 

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás, saját rezsis beruházás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Csernobili nyugdíjas

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink