Átalakította a vírus a cafeteria rendszerét – ezek a tanulságok

  • BrandContent

A koronavírus-járvány hatására átalakulhat a béren kívüli juttatások rendszere. Ami biztos: a papír alapú utalványok fölött eljár az idő, a kártyás, illetve az online felhasználásra kell fókuszálni. Interjúnk Szendrő Tamással, az Edenred Magyarország ügyvezetőjével.

Mennyire voltak képesek a cégek kiadni a korábban megszokott juttatásokat a munkavállalóiknak?

Szendrő Tamás (Edenred Magyarország): Ügyfélkörünkben jelentős volt azon cégek száma, amelyek visszatartották a rendszeres juttatásokat, illetve az eseti juttatásokat is visszavetette tavasszal a bizonytalanság.

Ennek oka az volt, hogy a cégek a később várható nehézségekre készülve minimalizálták a kiadásaikat, vagy az, hogy eleve megszűnt a pénzügyi mozgásterük?

Leginkább a bizonytalanság volt az oka a juttatások elmaradásának. Olyan helyzettel szembesültek a cégek, mint eddig soha, nem tudtak a korábbi tapasztalataikra támaszkodni. Nagyon nehéz volt megbecsülni, milyen hatása lesz a gazdaság leállása az eredményességükre. Így ahol tudták, minimalizálták kiadásaikat. A helyzet is igazolta: szerencsések azok a cégek, ahol van béren kívüli juttatási rendszer, ugyanis ehhez sokkal nagyobb rugalmassággal lehet hozzányúlni szükség esetén, mint a bérhez. Az eseti juttatásoknál még egy fontos tényező közrejátszott: a jellemzően papír alapú utalvány, amelynek kiosztása fizikai nehézséget jelentett a home office miatt.

A cégek mekkora hányadát érintette az ilyen jellegű juttatás-visszatartás?

Azt látjuk az ügyfeleinknél, hogy azon cégek körén belül, amelyek márciusban még osztottak rendszeres juttatást, 23% volt azoknak az aránya, ahol ezt júniusban már nem tették meg. Az eseti juttatások terén még nagyobb a visszaesés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Mely szektorok voltak a leginkább érintettek? Milyen cégméretnél, illetve foglalkoztatotti létszámnál jelentkezett markánsabban a probléma?

A nagy létszámú – akár több ezres – cégek esetében elsősorban a gyártóipar érintett, azon belül is az autóipar, az autóipari beszállítók, illetve építőipar. Emellett a kisebb cégek, vállalkozások iparágtól függetlenül érintettek voltak, hiszen kevésbé tőkeerősek, ezért minden kiesés jelentősen befolyásolja eredményességüket. 

Részleges vagy teljes visszatartás volt jellemzőbb? Később ezeket a cégek tudták-e, akár visszamenőlegesen pótolni?

Azon cégeknél, ahol visszaesés tapasztalható, jellemzően elmaradt a teljes juttatás április és június között. A nyár folyamán, ahogy kicsit normalizálódott a helyzet, a cégek jelentős része újraindította vagy akár visszamenőleg is kifizette az elmaradást. 

Sok munkavállalónál jobban előtérbe kerülnek azok a megszerezhető előnyök, amelyek a vállalat által számukra eddig biztosított kényelmi, rekreációs, motiváló vagy lojalitást erősítő juttatások helyett a közvetlen megélhetésre fordíthatók. Mennyire rugalmasan tudnak alkalmazkodni ehhez a cégek?

A munkáltatók is érzékelik, hogy munkavállalóik fizetőképessége visszaesett az utóbbi fél évben. A tavaszi COVID-hullám tapasztalataiból pedig próbálnak tanulni. Sokan akár lehetőségnek is tekintik a helyzetet: átgondolják a folyamataikat, és változtatnak, ha szükség van rá. Amit most rövid távon látunk, az az, hogy idén jóval hamarabb kezdődik az év végi jutalmak tervezése. Ügyfeleink közül nagyságrendileg ugyanannyian gondolkodnak év végi juttatásban, mint tavaly, viszont megduplázódott azon cégek száma, amelyek már szeptember közepén annak részleteiről egyeztetnek. Mérlegelik azt, hogy mi lesz a céges vacsorával, karácsonyi partival vagy a megszokott tárgyi ajándékkal. Ezt is újra kell tervezni, hiszen lehet, hogy nem lesz alkalom a közös ünneplésre. Nem egyedi eset, hogy az erre szánt keretet juttatásként fizetik majd ki, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy dolgozóik valamivel gondtalanabbul ünnepelhessenek. Az, hogy a cégek juttatási struktúrája hogyan változik majd 2021-ben az idei év tapasztalatai alapján, év vége felé fog körvonalazódni. Egy azonban tisztán látszik: a kizárólag adóelőnyökre épülő juttatási rendszerek kevésbé működőképesek egy rendkívüli helyzetben.

A juttatások átstrukturálása milyen adózási és egyéb kihívásokat jelent a cégek számára?

2019 elejétől gyakorlatilag a SZÉP-kártyán kiadott juttatás az egyetlen olyan kiemelkedő elem, amit a bérnél jóval kedvezőbb adózással adhatnak a munkáltatók munkavállalóiknak. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy milyen összetételű a dolgozói állomány, illetve mik az igényeik. Ügyfeleink körében – jellemzően a magas fizikai állománnyal dolgozó cégek között – sokan döntöttek úgy, hogy mindennapi megélhetést támogató juttatást építenek be a rendszerükbe. Ez találkozik a munkavállalói elvárással, annak ellenére is, hogy ugyanakkora céges költség mellett alacsonyabb a kifizetett nettó összeg.

Az alkalmi juttatások esetében és a közelgő, év végi juttatási szezon közeledtével is az látjuk, hogy sokan élnek majd a csekély értékű ajándék juttatásként való kifizetésével. Ezzel a megoldással a bérnél jóval kedvezőbb, 35.99%-os közteherrel lehet számolni, a megtakarításból pedig vagy magasabb nettó összeget kaphatnak a dolgozók, vagy céges költségmegtakarítást érhető el. A juttatás készpénzre nem váltható utalvány/utalványkártya formájában fizethető ki. 

Mennyire terelhetők át a juttatások az online térbe?

Általában az online vásárlások aránya jelentősen megugrott az elmúlt időszakban. A járvány sokakat kényszerített arra, hogy korábbi félelmeik ellenére kipróbálják ezt a fizetési formát. Azok, akik mindennapi vásárlásaikat, nagyobb beszerzéseiket online végzik, szívesen teszik vagy tennék ezt juttatásaik esetében is. Az elmúlt fél év bebizonyította, hogy a hagyományos papír utalványok felett lassan eljár az idő. Egyrészt nehézkes – és amint a tapasztalat mutatja, akár akadályozott is – a kiosztása, másrészt jóval körülményesebb vele a fizetés, mint egy kártyás megoldással.

A fent említett átálláshoz és felkészüléshez kínál most segítséget az Edenred: az Edenred Juttatási Ezüst kártyát most kártyadíj felszámítása nélkül biztosítják meglévő és leendő ügyfeleiknek, akik a juttatás kiadásáról dönthetnek a későbbiekben is. Így már most a dolgozók kezében lehet az eszköz, amin – ha úgy alakul – kiadható a juttatás, függetlenül attól, hogy esetleg otthonról dolgoznak. Az Edenred kártyán kiadott juttatás pedig a munkavállaló mindennapi megélhetését támogatja, és biztonságosan, érintéses fizetéssel vagy akár online lehet vele vásárol.

Az oldalon elhelyezett tartalom az Edenred Magyarország megbízásából, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában az Adózóna.hu szerkesztősége nem vett részt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

hirdetés
NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kompenzációs felár alkalmazhatósága

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelők járuléka költség vagy sem?

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close