Könnyített polgári peres eljárások, illetékkönnyítések, mentességek vagyonszerzésnél

  • dr. Tuczai Dóra, LL.M. (Berlin) ügyvéd, dr. Szabó Júlia ügyvédjelölt, budlegal Ügyvédi Társulás
2

A polgári peres eljárások egyszerűsítésével, továbbá az illetéktörvény módosításával két – június 19-én kihirdetett – törvény is könnyített az illetékeken. A változtatások részletei az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2025. évi XLIX., továbbá az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló 2025. évi LIV. törvényben találhatók meg.

Az alábbiakban a három legfontosabb újítást tekintjük át: az egyszerűsített polgári per bevezetését és ennek illetékvonzatait, az ítéletek rövidített indokolására vonatkozó új szabályokat, valamint a vagyonszerzési illeték alóli újabb mentességet.

Egyszerűsített polgári per: új eljárási forma és kedvezőbb illeték

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényt (Pp.) érintő módosítások egyik legjelentősebb újítása az egyszerűsített polgári per intézményének bevezetése 2025. augusztus 19-étől. Ez az eljárási forma a felek közös megegyezésén alapuló, írásban rögzített kikötés alapján lesz alkalmazható. Nincs helye azonban a személyi állapotot, munkaviszonyt vagy fogyasztói jogviszonyt érintő jogviták esetében.

A 2025. évi adóváltozásokról itt, a 2026. éviekről itt olvashat!

A felperesre jelentősebb előkészítési kötelezettség hárul majd: már a keresetlevélhez csatolni kell minden releváns okirati bizonyítékot, valamint – ha szükséges – a szakértői véleményt is. A bíróság ebben a típusú eljárásban soron kívül fog eljárni, és legfeljebb 8 nap áll rendelkezésére az általános intézkedések megtételére. A per nem különül el perfelvételi és érdemi tárgyalási szakra, korlátozott az előterjeszthető beadványok és a felhasználható bizonyítékok köre, továbbá nem lesz helye tárgyalás és meghallgatás tartásának. A felek kizárólag írásban nyilatkozhatnak. Az ellenkérelem benyújtásának határideje 15 nap, amely nem hosszabbítható meg. A bíróság ezt követően akár egy alkalommal további írásbeli nyilatkozattételre is felhívhatja a feleket, de kizárólag a korábbi állítások, bizonyítékok körében.

A per befejezése is gyorsabb lesz: az ellenkérelem után a bíróság 30 napon belül ítéletet hoz. A fellebbezési és másodfokú határidők szintén rövidülnek, így az ügyek végső lezárása is gyorsabbá válik.

A törvénymódosítás illetékkedvezményt is biztosít az egyszerűsített polgári per választása esetén: az illeték az általános mérték 70 százaléka, de legalább 18 000 forint. Ha az eljárás az egyszerűsített per szabályai szerint folyt, a fellebbezés illetékének mértéke szintén az általános illeték 70 százaléka, de legalább 15 000 forint. Ez a kedvezmény ösztönözheti a feleket a gyorsabb, rugalmasabb eljárás választására.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből megtudja, hogy milyen illetékek kapcsolódnak a rövidített indokolással összefüggő fellebbezéshez, továbbá milyen új vagyonszerzési illetékmentességet vezetnek be!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
Adózóna

Kedves Izsák Gáborné!

Ha van élő előfizetése természeteen nem szükséges előfizetés irányba továbblépnie, a kint lévő állandó szöveg azoknak az olvasóknak szól, akik még nem fizettek elő a szolgáltatásra.

A cikkek elolvasásához előfizetőinknek be kell lépnie a megrendeléskor megadott email címmel és jelszóval. Amennyiben belépés után sem látja a cikkeket teljes terjedelmükben, kérem, hogy forduljon az ügyfélszolgálatunkhoz, akik tovább tudnak segíteni.
Ügyfélszolgálatunk elérhetőségei:
Telefonszám: +36 1 436 2045 (munkanapokon 9:00 - 14:00 óra között)
Email: ugyfelszolgalat@hvg.hu

Üdvözlettel:
az Adózóna csapata

Izsák Gáborné

Élő előfizetésem van!!. Miért nem tudom mégsem végigolvasni a hírlevelet. Miért irányít a továbbolvasáshoz rögtön az előfizetéshez. Egyszerűen nem lehet túllépni az előfizetés felajánlásnál. Bosszantó

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

HIPA egyéni vállalkozó és őstermelő

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink