Új tb: egységes járulék, őstermelőket, nyugdíjasokat érintő változások

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász

A 2019. november 12-én benyújtott, a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló, T/8021. számú törvényjavaslat nem az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) módosítása lesz, hanem egy új törvény lép hatályba 2020. július 1-jétől. Ebben a jelenlegi Tbj. és annak végrehajtási rendelete kerül egybeszerkesztésre, kiegészítve új módosító szabályokkal. Írásunkban az egyes keresőtevékenységek kapcsán felmerülő járulékfizetés 2020. július 1-jétől várható változásait ismertetjük.

Több hírforrásban lehetett olvasni, illetve hallani a Pénzügyminisztériumnak azt a közleményét, mely szerint 2020. július 1-jétől a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék összeolvad, és elnevezése egységesen társadalombiztosítási járulék lesz, továbbá mértéke megegyezik a mai mértékkel, azaz 18,5 százalék marad úgy, hogy azt minden biztosítási jogviszonyban – beleértve a biztosítási jogviszony keretében keresőtevékenységet folytató őstermelőket és megbízási jogviszonyban dolgozókat is – meg kell fizetni. 

Arról is voltak hírek, hogy 2020. július 1. után már minden dolgozó saját jogú nyugdíjast járulékmentesség illet meg, azaz nem lesznek biztosítottak, így jövedelmükből 15 százalék szja-előleget kell levonni. Arról azonban kevésbé kaptunk tájékoztatást, hogy azok, akik nem nyugdíjasként a Tbj. szerinti munkaviszonyban folytatnak keresőtevékenységet, a járulékokat havonta legalább a minimálbér 30 százaléka után meg kell fizetniük. Azaz ilyen esetben is bevezetésre kerül egy járulékfizetési alsó határ, amelyet arányosítanak, ha

– a biztosítási kötelezettséget eredményező jogviszony hónap közben keletkezik vagy szűnik meg, vagy szünetel a biztosítás, illetve

– adott helyzetben a keresőtevékenység nem folytatható, például táppénz folyósításának idején.

A fenti minimális alap a munkaviszony esetén a szociális hozzájárulási adóban is bevezetésre kerül, azaz 2020. július 1-jétől legalább a fenti minimális alap után áll fenn a munkáltató szochofizetési kötelezettsége.

Meg kell említeni, hogy a járulékfizetési alsó határra vonatkozó szabályt nem kell alkalmazni a munkaviszonyban álló és

– gyermekgondozási díjban, gyermekek otthongondozási díjában, örökbefogadói díjban, gyermeknevelést segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesülők,

– a köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó nappali rendszerű iskolai oktatás keretében vagy nappali oktatás munkarendje szerinti köznevelési intézményben, továbbá a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató, továbbá a szakképzésben részt vevő személy esetében.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, kiket érint kedvezőtlenül ez a szabály, továbbá, hogy melyek a várható változások az őstermelők, valamint a nyugdíjasok keresőtevékenységei tekintetében!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

Olvassa el a nyugdíjra, illetve az egészségügyi szolgáltatásra köthető megállapodásokban, továbbá az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésben 2020. július 1-jétől várható változásokról szóló 
cikkünket is!

A 2020-as változásokról szóló írásainkat itt találja!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szállásáfa változása

Nagy Norbert

adószakértő

Pénztáros jogviszonya

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Katás bt. + ingatlan-bérbeadás

Szipszer Tamás

adószakértő

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X