További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Selyemzsinór a cafeteriának: mit is ír az új adócsomag?

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Az Országgyűlés elé terjesztett adócsomag a jogalkotói szándék szerint a személyi jövedelemadóban is az adózók adminisztrációs kötelezettségeinek további csökkentését célozza, emellett – mint mindig – számos, a jogalkalmazás során felmerült probléma orvoslását célzó kiigazítást is tartalmaz, de az érdemi változtatások elsősorban a kifizetői (munkáltatói) juttatások adókötelezettségét érintik.

Jövőre béren kívüli juttatásként, csak

– a SZÉP-kártya támogatás legfeljebb évi 450 ezer forint (a költségvetési szervek munkavállalói esetében évi 200 ezer forint) rekreációs keretben,

– a szakszervezet által a tagjának, a nyugdíjas tagjának, az említett magánszemélyek közeli hozzátartozójának, az elhunyt tag (nyugdíjas tag) közeli hozzátartozójának üdülőben nyújtott üdülési szolgáltatás révén juttatott jövedelemből az adóévben személyenként a minimálbér összegét meg nem haladó rész,

– a szövetkezet közösségi alapjából a szövetkezet magánszemély tagja részére a szövetkezet alapszabályában foglaltaknak megfelelően az adóévben nem pénzben juttatott - egyébként adóköteles - jövedelem együttes értékéből személyenként a minimálbér havi összegének 50 százalékát meg nem haladó rész

maradna, míg a 100 ezer forint pénz, mint béren kívüli juttatás, megszűnne.

De ez még nem minden, mert a juttatás értékének 1,18-szorosa után fizetendő szja- és szochokötelezettséggel is csak

– a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás,

– a kifizető tevékenységének ellátása érdekében biztosított helyi és távolsági távbeszélőszolgáltatás, mobiltelefon-szolgáltatás, továbbá az Internet-protokollt alkalmazó beszédcélú adatátvitel-szolgáltatás magáncélú használata,

– az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvény előírásai szerint célzott szolgáltatásra befizetett összeg,

– a munkáltató által szakképző iskolai tanuló, kötelező szakmai gyakorlaton lévő hallgató, duális képzésben hallgatói munkaszerződés alapján részt vevő hallgató részére azonos feltételekkel és módon adott juttatások,

– az adóévben reprezentáció és üzleti ajándékok juttatása, azzal, hogy egyesület, köztestület, egyházi jogi személy, alapítvány/közalapítványt esetében mentes az adó alól az adóévben reprezentáció és a minimálbér 25 százalékának megfelelő egyedi értéket meg nem haladó üzleti ajándékok értékéből az a rész, amely nem haladja meg az adóévre vonatkozó beszámolóban kimutatott összes ráfordítás 10 százalékát, de legfeljebb az adóévre elszámolt éves összes bevétele 10 százalékát;

– az eddigi három helyett, évi egy alkalommal a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó értékű csekély értékű ajándék,

– az olyan juttatás, amelynek igénybevételére egyidejűleg több magánszemély jogosult, és a kifizető nem képes megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet,

– az egyidejűleg több magánszemély számára szervezett, döntő részben vendéglátásra, szabadidőprogramra irányuló ingyenes vagy kedvezményes rendezvénnyel, eseménnyel összefüggésben a kifizető által viselt költség (beleértve a résztvevőknek a minimálbér 25 százalékát megnem haladó értékű ajándék költségét),

– az olyan adómentesnek, üzleti ajándéknak nem tekinthető üzletpolitikai (reklám) célú juttatás, amely nem tartozik a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá,

– a jogszabály alapján adott adóköteles juttatás

maradna meg egyes meghatározott juttatásként.

Jelentősen átalakulnának a juttatások után fizetendő közteherre vonatkozó szabályok.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük a tervezett módosításokat, és elemezzük azok várható hatásait.

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A 2019-es változásokról további cikkeket itt olvashat!

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Diplomáciai mentességgel kapcsolatos kérdés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Postabélyeg számviteli nyilvántartása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Új közlekedési eszköz

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

2019 január
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X