hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent az Alaptörvény egységes szerkezetben és 4 új kormányrendelet

  • adozona.hu

A május 27-ei Magyar Közlöny 89. és 90. számában megjelent az Alaptörvény és annak módosításai, valamint az Alaptörvény egységes szerkezetű szövege, ezen túl 4 új kormányrendeletet hirdettek ki, közöttük a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 195/2022. kormányrendeletet.

Kihirdetésre került a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 195/2022. kormányrendelet, mely „a  veszélyhelyzet következtében az  állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a  nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges – így különösen egyes, veszélyhelyzet idején hozott rendkívüli intézkedésekkel összefüggő átmeneti – szabályokat állapítja meg."

A kihirdetett, a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló195/2022. kormányrendeletben az alábbi kormányrendelet rendelkezései érintettek:

– a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásáról szóló 134/2009. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatásról szóló 274/2015. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről szóló kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– a babaváró támogatásról szóló 44/2019. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló 45/2019. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. kormányrendelethez kapcsolódó rendelkezések;

– a veszélyhelyzet ideje alatt az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga, valamint a közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjához nyújtott támogatás érvényesítéséhez szükséges intézkedések;

– a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított egyes pénzellátásokhoz kapcsolódó rendelkezés.

Az egyes jogszabályok, rendeletek rendelkezéseinek értelmezéséről az Adózóna a későbbiekben részletesen beszámol, tartson velünk!

Az egységes szerkezetű Alaptörvényt ITT, a teljes közlönyt pedig ITT olvashatja el.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Tandíj visszafizetése felmondás után

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Irodai adminisztrátor

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Felmondási idő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs