Megalakult az ÉVOSZ mélyépítési tagozata

  • MTI

Megalakult az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) mélyépítési tagozata, a piaci helyzet indokolja a vállalkozások összefogását és a szakmacsoport egységes érdekképviseletét – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

A szakszövetség tájékoztatása szerint az építőiparon belül meghatározó jelentőségű az egyéb építmények építését magában foglaló mélyépítés, egyebek mellett az utak, autópályák, a vasút, a hidak, az alagutak, a közművek építése.

Az idei első fél évben az egyéb építmények építése ágazatban a folyó áron számított termelési érték az építőipar egészén belül 20,87 százalékos részarányt képviselt, miközben volumene 9,8 százalékkal csökkent. Az ágazat szerződéses rendelésállománya hónapról-hónapra csökken, az építőipar egészéhez mérten rosszabb a helyzete. Míg az építőiparban jelenleg a rendelésállomány 27-30 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, az egyéb építmények építésénél 40 százalékos az elmaradás. Így az ÉVOSZ szerint az előző években beszerzett nagyértékű gépek, berendezések tervezett megtérülésével nem lehet számolni.

A mélyépítési szakágazatokat képviselő ÉVOSZ-tagszervezetek azzal a céllal hozták létre a mélyépítési tagozatot, hogy piaci tevékenységüket, hatékonyságukat elősegítve speciális vállalkozói érdekeiket megjelenítő tagozatként működjenek. Fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a mélyépítési tevékenység végzését meghatározó jogszabályok kialakításában, véleményezésében, a piaci folyamatok elemzésében, értékelésében. A tagozathoz tartozó vállalkozások folyamatosan figyelemmel kísérik a súlyponti problémákat, megoldásukra javaslatokat fogalmaznak meg, eljuttatva azokat a vállalkozókhoz és a kormány döntéshozóinak. A tagozat a rendelkezésre álló eszközeivel bekapcsolódik a szakmai képzést és a szakmai kultúra emelését célzó oktatási, képzési tevékenységbe és a szakmai követelmények kialakításába – közölte az ÉVOSZ.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégautóadó-kötelezettség üzembentartó részéről

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Iskolarendszerű képzés költségeinek átvállalása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1