hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyre többen kérnek béremelést, míg a cégek közel negyede leépítéseket fontolgat

  • adozona.hu

A magyar vállalatok mintegy felénél igényelnek rendkívüli béremeléseket az alkalmazottak, azonban a jelenlegi helyzetben sok vállalatnak már a leépítések elkerülése is gondot okoz – derült ki az Intrum Európai Fizetési Jelentéséből. Leginkább a vendéglátásban lehetnek veszélyben a munkahelyek, azonban azok, akik főleg exportra termelnek, viszonylag biztonságban vannak – írja az Intrum.

A magyar vállalati vezetők 40 százaléka számolt be arról, hogy munkavállalóik egy része rendkívüli fizetésemelést kért az elmúlt évben, hogy fedezni tudja az infláció miatt megemelkedett kiadásait, 7 százalékuk pedig arról, hogy az alkalmazottak nagy része nyújtotta már be ilyen igényét. Ez derül ki az Intrum követeléskezelő legfrissebb Európai Fizetési Jelentéséből (European Payment Report – EPR), amelyben 450 magyar cégvezetőt is megkérdeztek.

A válaszokból kiderül: a cégek 43 százalékánál ugyan még nem kértek béremelést, de képviselőik szerint nemsokára bejelenthetik magasabb bérigényüket az alkalmazottjaik. Csupán a cégvezetők 10 százaléka nem számít arra, hogy fizetésemelésekre lehet szükség a következő egy évben.

A legnagyobb arányban az állami szektorhoz kapcsolódó cégekben kértek fizetésemelést az alkalmazottak: itt a vezetők 23 százaléka számolt be nagyszámú béremelési igényekről. A legkisebb arányban a biztosítók alkalmazottjai jelzik magasabb fizetési igényeiket, ugyanakkor a cégvezetők 40 százaléka ebben a szektorban is arra számít, hogy hamarosan több pénzt kérhetnek a dolgozók.

Azonban kérdéses, hogy a magyar cégek pénzügyi helyzetük alapján képesek lesznek-e kielégíteni a magasabb bérigényeket. Magyarországon a válaszadók 51 százaléka mondta azt, hogy rosszabb pénzügyi helyzetben van a vállalkozása, mint egy éve, és csak 22 százalék számolt be a szervezet helyzetének javulásáról. A magas infláció és a romló fizetőképesség miatt sok cég késve jut hozzá bevételeihez, egyes ügyfeleik pedig akár tartósan fizetésképtelenné válhatnak.

Az így kieső jövedelem miatt a vállalatok a munkavállalóikra is kevesebbet tudnak költeni: a magyar válaszadók közel negyede úgy nyilatkozott, hogy a késő kifizetések miatt nem tud új munkatársakat felvenni, sőt, majdnem ennyien az alkalmazottak elküldésére is kényszerülhetnek.

Ha az egyes szektorokat nézzük, a pénzhiány hasonló arányban fenyegeti a munkahelyeket, egyetlen iparág kivételével. A legnagyobb arányban a vendéglátó szektor cégvezetői válaszoltak úgy, hogy leépítésre kényszerülhetnek (27 százalék), és a többi iparágban is 12 százalék feletti a hasonló válaszok aránya. Az említett egyedüli kivétel a bánya- és nyersanyagipar: itt csak a válaszadók 4 százaléka tart attól, hogy leépítésekre lehet szükség.

„A cégvezetők válaszai alapján főleg azok a szektorok vannak bajban, amelyek bevételei a legnagyobb arányban származnak a magyar belső piacról vagy az államtól” – mondta Üveges Judit, az Intrum Értékesítési Igazgatója. „Ez a lakossági fizetőképesség romlásának tudható be leginkább, miközben azok a cégek, amelyek főleg a külföldi piacokra termelnek, kevésbé érzik a problémát" – áll az Intrum közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ügyvezetés – Megbízási jogviszony

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Részesedés csökkenése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink