hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óriási mértékben emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

  • MTI

A mezőgazdasági termelői árak 2022 első félévében 40 százalékkal nőttek, jelentősen emelkedett a növényi termékek és az állatok, állati termékek ára is, 44 százalékkal, illetve 31 százalékkal – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A ráfordítási árak a termelői áraknál is jobban, 41 százalékkal emelkedtek, így az agrárolló értéke 99,8 százalékos volt.

A drasztikus áremelkedést több tényező együttesen okozta az elmúlt időszakban. A Covid19-járvány miatt kialakult ellátási és kereslet-kínálati zavarok nem szűntek meg teljesen, emellett a gazdaság újraindulásával párhuzamosan az energiaárak is emelkedtek. A Világbank számításai szerint az inputként szolgáló energia globálisan átlagosan 82 százalékkal drágult egy év alatt, elsősorban a nyersolaj és a földgáz drasztikus áremelkedése miatt, a műtrágya pedig 85 százalékkal került többe.

A KSH jelezte: ágazaton belüli, elsősorban állategészségügyi problémák is fokozták a drágulást.

Az orosz-ukrán háború élelmiszer- és energiaellátási, valamint általános bizonytalanságot hozott a világpiacon. Az időjárás is kedvezőtlenül alakult az első fél évben Magyarországon. A tavaszi fagy, majd a meggy és az eper érésekor érkező egyhetes eső, azóta pedig az országos aszály rontotta a helyzetet.

Más európai országokat is érint a szárazság, az EU búzatermése várhatóan csak kismértékben múlja alul az előző évi mennyiséget, azonban a kukorica össztermése negyedével elmaradhat a 2021. évitől. Az Európai Bizottság jelentése alapján 2022 júniusában az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban a búza ára átlagosan több mint négyötödével nőtt, a kukorica negyedével drágult, a vágómarha és vágóbaromfi is negyedével került többe, a sertés ezzel szemben kisebb mértékben drágult.

A gabonafélék és az olajos növények ára dinamikusan, összességében 61, illetve 59 százalékkal nőtt Magyarországon. A drágulás mögött a takarmánynövények iránti élénk nemzetközi kereslet és a háború miatt kialakult szállítási problémák állnak. Az árakat növeli az egész Európára kiterjedő aszály, amely a terméseredményeket és a terméskilátásokat csökkentette.

A gyümölcsök ára a többi termékcsoporttal ellentétben 7,4 százalékkal csökkent. Idén az Európán belüli szállítások járványt követő rendeződésével újra nagy tételben érkezett import eper, amely lenyomta a hazai árát, így az 14 százalékkal elmaradt el az előző évitől. A meggyfélék ára 7,2 százalékkal, a burgonyáé és a zöldségé 21, illetve 20 százalékkal magasabb volt az első fél évben az előző év azonos időszakához mérten.

Az élő állatok ára 34 százalékkal nőtt az első fél évben. A vágócsirke felvásárlási ára 2021. január óta folyamatosan nő, 2022 első félévében 42 százalékkal volt drágább, mint az előző év azonos időszakában. A madárinfluenza következtében csökkent a vágócsirke mennyisége, miközben a termelési költségek jelentősen növekedtek, ezek a tényezők emelték a termelői árakat.

A jelentés szerint a vágósertés ára 2022 első félévében az előző év azonos időszakához képest 28 százalékkal emelkedett, és meghaladta a koronavírus-járvány előtti csúcsot. Két évvel ezelőtt – elsősorban a járvány miatti zárások következményeként – sertésből túltermelés volt egész Európában, emiatt kevesebb hízót állítottak termelésbe, majd a vágási mennyiség is csökkent. A kereslet élénkülése és a termelési költségek drasztikus növekedése következtében az árak is nagymértékben emelkedtek.

A takarmányok ára jelentősen, közel 39 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az egyszerű takarmányoké 51, a keveréktakarmányoké 30 százalékkal. Az alapanyagok drágulása miatt az árak emelkedése 2020 negyedik negyedévében kezdődött, és azóta negyedévről negyedévre jelentős drágulás volt megfigyelhető. Idén a második negyedévben 15 százalékkal kerültek többe a takarmányok, mint az első negyedévben. A növényvédő szerek 17, az állatgyógyászati készítmények 10 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az energia és a kenőanyagok ára 36, ezen belül az üzemanyagoké 26 százalékkal nőtt – közölte a KSH.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink