hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjügy: százezrek sorsáról döntött az Alkotmánybíróság

  • adozona.hu

Nem ütközik a hátrányos megkülönböztetés tilalmába az, hogy egyes állami szolgálatban álló személyek foglalkoztatásuk ideje alatt nem kapnak nyugdíjat – döntött az Alkotmánybíróság.

Az Alkotmánybíróság mai közleményében a következőket írja:

Az öregségi nyugdíjban részesülő, de ezzel párhuzamosan állami szolgálatban álló személyek – ide tartoznak például a kormánytisztviselők, köztisztviselők, de bírák, ügyészek, igazságügyi alkalmazottak is – nyugdíjának folyósítását 2013. július 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításának eredményeként felfüggesztették.

Az alapvető jogok biztosa, majd több bíró és érintett magánszemély is indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a vitatott rendelkezéseket, mivel azok álláspontjuk szerint ellentétesek a tulajdonhoz való joggal, illetve a diszkrimináció tilalmával.

A támadott szabályozás ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is folyamatban volt egy eljárás (Fábián kontra Magyarország). Az ügyet Strasbourgban a magyar állam fellebbezése nyomán végül a másodfokú tanácsként működő Nagykamara elé utalták.

Az Alkotmánybíróság az ügy tárgyalását a Nagykamara végleges döntésének meghozataláig felfüggesztette. A Nagykamara 2017. szeptember 5-én Magyarország javára döntött, megsemmisítette a korábbi, diszkriminációt megállapító döntést, és nem állapított meg egyezménysértést. Az Alkotmánybíróság ezt követően folytatta a saját eljárását.

Az állami nyugdíjrendszer a szolidaritáson alapul.

Az alaptörvény szerint Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával segíti elő. A feltételek teljesítése esetén megszerzett nyugdíjra való jogosultság olyan vagyoni értékű jog, melyet az alaptörvény véd.

Az öregségi nyugdíj folyósításának szüneteltetése az alaptörvény szerinti tulajdon korlátozását jelenti, amelyre csak törvényben, közérdekből és azzal arányosan van lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért megvizsgálta, hogy a támadott szabályozás megfelelő egyensúlyt teremt-e a közérdek és az érintett személyek alapvető jogainak védelme között.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése kimondta: a törvényhozó értékelésétől függ, hogy a közérdek érvényre juttatásához a tulajdonhoz való jog korlátozása szükséges-e, de ennek kell, hogy legyen észszerű alapja.

Mivel a havi nyugdíj szüneteltetéséről van szó, és nem a nyugdíjjogosultság végleges elvesztéséről, ezért a jog lényege nem sérül. A korlátozás átmeneti jellegű, a nyugdíj folyósítása folytatódik, amikor az érintett személy elhagyja az állami foglalkoztatást.

Az Alkotmánybíróság figyelembe vette azt is, hogy az állami nyugdíj funkciója a megélhetés biztosítása. Ameddig tart az állami foglalkoztatás, addig megszűnik a nyugdíjfizetés célja, a megélhetés biztosítása. Mindemellett az érintett személy maga dönthette el, hogy állami szolgálatának megszüntetését és nyugdíja folyósítását, vagy a munkaviszonyban maradást és a nyugdíjának szüneteltetését választja.

A támadott szabályozás nem ütközik a hátrányos megkülönböztetés tilalmába.

Az alaptörvény alapján a törvény előtt mindenki egyenlő, Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek megkülönböztetés nélkül biztosítja. Nem tekinthető viszont hátrányos megkülönböztetésnek, ha a szabályozás különböző tulajdonságokkal bíró alanyi körre eltérő rendelkezéseket állapít meg.

A határozat kimondta: nem igazolható, hogy a közszférában alkalmazott személy hasonló helyzetben van, mint a magángazdaságban foglalkoztatott személy.

Az állam jellemzően állami feladatot, költségvetési szervek útján, haszonszerzésre törekvés nélkül lát el, a magángazdaság munkaadói más szervezeti és pénzügyi feltételek között tevékenykednek. Habár mind az állami, mind pedig a magánszektor alkalmazottai a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerhez kapcsolódnak, amelyhez ugyanolyan mértékben járulnak hozzá, ez önmagában nem jelenti azt, hogy hasonló helyzetben vannak.

Mindebből következően nem minősül diszkriminatívnak az, hogy csak az állami szolgálatban álló személyekre vonatkozóan rendeli el a törvény nyugdíjuk folyósításának szüneteltetését. A nyugdíj folyósítását kizáró szabályok alóli kivételeknek pedig ésszerű alapja van, ezért azok sem sértik a diszkrimináció tilalmát.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény érintett rendelkezései alaptörvény-ellenességének, illetve nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

A határozathoz Dr. Szalay Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Dr. Stumpf István alkotmánybíró különvéleményt csatolt. Az ügy adatlapja ezen a linken, az Alkotmánybíróság határozatának teljes szövege ezen a linken olvasható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink