Eltérhet-e a nyugdíjjogosultság megállapításánál, valamint a nyugdíj összegének kiszámításakor figyelembe vehető szolgálati idő?

Megosztás Tetszik

A nyugellátás megállapítása iránti eljárásban a Tny. 67. §-ának a megállapított szolgálati idő védelmére vonatkozó rendelkezései nem zárják ki az arányos szolgálati idő megállapítására vonatkozó Tny. 39. § (1) bekezdése szerinti rendelkezéseknek a nyugdíj összegének kiszámítása során történő alkalmazását.

A Kúria Kfv.VII.45.095/2024/4. számú határozat a következőket tartalmazza:

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

Az alperes az adategyeztetési eljárásban meghozott BP/L100/45126-22/2020. számú határozatával a felperes részére szolgálati időként elismerte a 2016. szeptember 16. és 2016. december 31. közötti időtartamot.

Az alperes a felperes 2023. április 25-i igénybejelentése alapján a 2023. június 22. napján kelt BP/L511/8636-19/2023. számú határozattal – az 1973. július 9. és 2018. május 31. közötti időszakban a jogosultság megállapításához figyelembe vehető 30 év 238 nap szolgálati idő, az ellátás összegének megállapításához figyelembe vehető 30 év 84 nap szolgálati idő, és 350 695 forint átlagkereset alapján – 2023. április 1. napjától kezdődően havi 238 475 forint öregségi nyugdíjat állapított meg a felperes részére.

A felperes kérte a határozat saját hatáskörben történő felülvizsgálatát arra hivatkozva, hogy az alperes nem vette figyelembe szolgálati időként az adategyeztetési eljárásban hozott határozattal elismert időtartamot.

Az alperes a 2023. november 22. napján kelt BP/L511/8636-28/2023. számú határozatával a 2023. június 22-én kelt határozatát módosította, a felperes részére – a jogosultság megállapításához figyelembe vehető 31 év 0 nap szolgálati idő, az ellátás összegének megállapításához figyelembe vehető 29 év 323 nap szolgálati idő és 334 919 forint átlagkereset alapján – havi 224 400 forint öregségi nyugdíjat állapított meg a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 18. § (1)–(2) bekezdés, 21. § (1) bekezdés, 39. §, 67. § 22. § (5) bekezdés, a 2. melléklet, továbbá a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. kormányrendelet (Tny. Vhr.) 16. § (2) bekezdés rendelkezéseire hivatkozva.

Az alperes megállapította, hogy a felperes a 2016. szeptember 26. és 2016. december 31. napja közötti időszakban részmunkaidős jogviszonyban állt alkalmazásban, a társadalombiztosítási nyilvántartás adatai szerint 0 forint nyugdíjjárulék-köteles jövedelemben részesült, a volt foglalkoztatónál lefolytatott ellenőrzés során beszerzett bérkartonok adatai szerint 17 126 forint keresetben részesült, amelyből nyugdíjjárulék levonása nem történt. Erre tekintettel, a Tny. 37. § (1) bekezdése alapján a fenti időszak szolgálati időként nem vehető figyelembe, a véglegessé vált határozattal elismert szolgálati időt azonban az ügyfél hátrányára, ha az neki nem róható fel, nem lehet csökkenteni.

A felperesnek nem róható fel a szolgálati idő adategyeztetési eljárásban történt jogalap nélküli megállapítása; a beszámítani kért időszakra, tekintettel arra, hogy a felperes a törvényes munkaidőnél rövidebb időben dolgozott és keresete nem érte el a minimálbér összegét, a nyugdíj mértékének megállapításánál csökkentett, arányos szolgálati időt kellett figyelembe venni, kereseti adatok nélkül. Az alperes a fenti foglalkoztatónál fellelt 2017. évi kereseti adatokat, egy másik volt foglalkoztatótól (...) beszerzett, 2015. és 2018. évre vonatkozó adatokat, továbbá egy harmadik foglalkoztatótól (...) származó, 1989-ben kifizetett jövedelem beszámítását is felülvizsgálta; megállapította, hogy a módosítások – a megjelölt jogszabályi rendelkezések és indokok alapján – az átlagkereset összegének változását eredményezték, annak eredményeként módosult az ellátás összege.

A felperes keresete, az alperes védekezése

A felperes a határozattal szemben előterjesztett keresetében kérte annak „visszamódosítását”, átlagkeresete 393 371 forintban, szolgálati ideje 30 év 238 napban történő megállapítását. Sérelmezte nyugdíjának csökkentett összegben megállapítását a Tny. 67. §-ában, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 17/1975. MT rendelet 71. §-ában, 214–216. §-ában, 226. §-ában, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény és a 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet végrehajtásáról szóló 3/1975. SZOT szabályzat 162. §-ában foglaltakra hivatkozva. Álláspontja szerint az 1989. évben hatályos jogszabályokban nem volt korlátozás, nem volt bér- és járulékplafon, a nyugdíjat a befizetett járulék 10 százaléka után kellett számolni.

Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy határozatát az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 115. § (1) bekezdése alapján jogszerűen, az irányadó kúriai gyakorlatra figyelemmel (Kfv.II.37.654/2020/18.) módosította.

A jogerős ítélet

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát megsemmisítette, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Döntését a Tny. 67. §-ában foglalt rendelkezésekre alapította a „Nagykommentár a társadalmi biztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényhez” című Jogtár kommentár e rendelkezésekhez fűzött magyarázatának idézésével. Megállapította, hogy az alperes módosító határozatában jogszerűen nem csökkenthette a szolgálati idő tartamát, mert az öregségi nyugdíjat megállapító végleges határozatához kötve van. A perbeli ügyben az alperes nem adategyeztetési eljárást folytatott le, hanem öregségi nyugdíjat állapított meg, ezért korlátozott volt a szolgálati idő csökkentésére vonatkozó utólagos lehetősége. A szolgálati idő csökkentésének Tny. 67. § a) és b) pontjában meghatározott kivételes esetei nem álltak fenn. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a Tny. 67. § nem tesz különbséget a jogosultság megállapításához és az ellátás összegének megállapításakor figyelembe vehető szolgálati idő között, ezért az abban foglaltakat egységesen értelmezte.

Az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatása szerint az alperes az alaphatározatban megállapított szolgálati időhöz képest alacsonyabb szolgálati időt nem állapíthat meg. A bíróság utalt arra, hogy a felperes a határozatot csak részben, a szolgálati idő csökkentésére vonatkozó jogszabályi tilalom, az 1989. évi szolgálati ideje és átlagkeresete kapcsán támadta, a bíróságnak azonban nem volt lehetősége a határozat részbeni megsemmisítésére, ezért az alperes megismételt eljárásban hozott rendelkezése ki fog hatni a döntés egészére. Az alperes a keresettel nem támadott – így különösen a 2016. szeptember 26. és 2016. december 31. közötti időszakra vonatkozó – megállapításait a megismételt eljárásban nem változtathatja meg.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 2. § (3)–(4) bekezdése és a Tny. 39. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozva.

Az alperes szerint az elsőfokú bíróság a jogerős ítélet [10] bekezdésében a kereseti kérelmet iratellenesen ismertette, mert a felperes a Kp. 38. § (1) bekezdése szerinti határozott kereseti kérelmet nem terjesztett elő, hiánypótlás keretében a keresetet nem pontosította. A „visszamódosításra'’ irányuló kereseti kérelem tartalma szerint „inkább” a támadott határozat megváltoztatására irányult, amelynek a Kp. 90. § (1) bekezdése alapján nincs helye. A kereseti kérelem átértelmezése – különösen felperes tájékoztatása és nyilatkozatának beszerzése nélkül – sérti a Kp. 2. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakat.

A perben az ügy érdemére vonatkozóan abban a vitás jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy az öregségi nyugdíj összegének meghatározásakor alkalmazandó, a szolgálati idő arányos elismerésére vonatkozó számítási szabály [Tny. 39. § (1) bekezdés] és a végleges határozattal megállapított szolgálati idő védelmét ellátni hivatott rendelkezések (Tny. 67. §) összeütközésbe kerülhetnek-e, a védelmi szabályok akadályozzák-e a nyugdíj összegének módosítását, csökkentését. Az alperes a fenti kommentár Tny. 39. §-ához fűzött magyarázata alapján kifejtette, hogy a szolgálati idő számítására vonatkozó eltérő szabályokat az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte, az arányos szolgálati idő számítására vonatkozó szabályokat kizárólag a nyugdíj összegszerűségének megállapítása körében kell alkalmazni [Tny. 39. § (1) bekezdés], a Tny. 67. §-a kizárólag az ellátásra jogosultság körében bír jelentőséggel. A helyes döntéshez nem lett volna mellőzhető a jogosultság megállapítása során irányadó „jogszerző szolgálati idő”, illetve az ellátás összegének kiszámítása során irányadó „mértékadó szolgálati idő” elhatárolása, valamint a nyugellátás összegszerűségének megállapítására, illetve az adategyeztetésre (a szolgálati idő megállapítására) irányuló hatósági eljárás céljai közötti különbségtétel.

A Tny. 67. §-a az adategyeztetési eljárásban véglegessé vált határozattal megállapított jogszerző (szolgálati) idő védelmét hivatott ellátni, nem a nyugdíjszámítás szabályai, a „mértékadó szolgálati idő” megállapítására vonatkozó rendelkezések alkalmazását kívánta korlátozni.

Alapvető igény, hogy a nyugdíj a teljesített járulékfizetéssel, illetve a járulékfizetés időtartamával arányos legyen. Az elsőfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy az öregségi nyugdíjat megállapító végleges határozatban „mértékadó szolgálati időként” meghatározott napok száma nem csökkenthető. Ez az értelmezés ellentmondana a Tny. 80. § (6) bekezdésben foglaltaknak. Az arányosítás szabályainak kirekesztése a jogorvoslat eredményeként történő „újraszámolásból” torzuláshoz, befizetéssel nem fedezett nyugellátás megállapításához vezetne, visszaéléseknek biztosítana táptalajt.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A Kúria döntése és jogi indokai

A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Kp. 118. § (1) bekezdésének alkalmazásával befogadta, majd az érdemi elbírálás eredményeként megállapította, hogy az – az alábbiak szerint – megalapozott. A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó 108. § (1) bekezdése szerint, a felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem keretei között, az alperes által megjelölt jogszabálysértések mentén vizsgálta felül.

A Kp. 2. § (3) bekezdése szerint a bíróság a perkoncentráció és az eljárási igazságosság érvényesülése érdekében az e törvényben meghatározott módon és eszközökkel hozzájárul ahhoz, hogy a felek és más perbeli személyek eljárási jogaikat gyakorolhassák és kötelezettségeiket teljesíthessék. A (4) bekezdés szerint, ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a bíróság a közigazgatási jogvitát a kereseti kérelem, a felek által előterjesztett kérelmek és jognyilatkozatok keretei között bírálja el. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.

A felperes keresetét személyesen terjesztette elő, amelyben – egyebek mellett, a megsértett jogszabályhelyek megjelölésével – a végleges határozattal megállapított nyugdíja összegének a módosító határozattal történő csökkentését kifogásolta, a korábbi határozat szerinti nyugdíjának a megállapítását kérte „visszamódosítás” útján, vagyis a jogsérelmet és az annak orvoslására irányuló kérelmet a tőle elvárható pontossággal meghatározta. Az elsőfokú bíróság a kereset tartalmát annak további pontosítása nélkül is egyértelműen megállapíthatta, az idézett fenti rendelkezések megsértése nélkül tekintette azt tartalma alapján a határozat megsemmisítésére, az alperes új eljárásra kötelezésére irányuló határozott kereseti kérelemnek.

Az alperesnek az ügy érdemére vonatkozó, felülvizsgálati kérelemben előadott álláspontjának lényege szerint az öregségi nyugdíj összegének meghatározásakor a szolgálati idő arányos elismerésére vonatkozó számítási szabály [Tny. 39. § (1) bekezdés] és a végleges határozattal megállapított szolgálati idő védelmét ellátni hivatott rendelkezések (Tny. 67. §) a perbeli esetben egyszerre, egyidejűleg alkalmazandók; a Tny. megkülönbözteti a jogosultság megállapításához és az ellátás összegének megállapításakor figyelembe vehető szolgálati időt; a védelmi szabályok nem érintik a nyugdíj összegének kiszámítására vonatkozó szabályokat (Tny. 20. §, 39. §), ezért az elsőfokú bíróság ettől eltérő, a Tny. 67. § önmagában történő értelmezésén alapuló álláspontja jogszabálysértő.

A felülvizsgálati kérelemben felvetett vitás jogkérdés a Tny. II. Fejezetében „A nyugdíjjogosultság”, IV. Fejezetében „A szolgálati idő”, az „Arányosan elismerhető szolgálati idő”, valamint a VII. Fejezetében az „Igényérvényesítés és eljárási szabályok” címszavakban foglalt, vonatkozó rendelkezések (18. §, 20. §, 37. §, 39. §, 67. §) együttes értelmezése alapján bírálható el.

A Tny. hatályos rendelkezései értelmében öregségi nyugdíjra az jogosult, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, és az előírt szolgálati idővel, jogosultsági idővel rendelkezik (18. §); az öregségi nyugdíj összegét az elismert szolgálati idő és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összege alapján kell kiszámítani (20. §); a szolgálati időnek minősülő időket a IV. fejezetben foglalt szabályok alapján kell meghatározni; az öregségi nyugdíj összegének kiszámítása során a törvényben taxative felsorolt biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyok esetében, ha a biztosítottnak az elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb – az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében – a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe [39. § (1) bekezdés]; a véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő, illetve jogosultsági idő csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén csökkenthető (67. §).

A Tny. 39. § (1) bekezdése a biztosítási idő arányos időtartama figyelemvételét (az arányos szolgálati időt) csak a „20. § alkalmazása során”, vagyis az öregségi nyugdíj összegének kiszámításakor rendeli alkalmazni, a nyugdíjjogosultságot megalapozó szolgálati idő megállapításánál az arányosítási szabály nem alkalmazható. Az alperes erre figyelemmel rögzítette a támadott határozatában elkülönítve a jogosultság megállapításához figyelembe vehető, illetve az ellátás összegének megállapításához figyelembe vehető szolgálati időt.

A Kúria a fentiekkel összefüggésben utal arra, hogy a korábban hatályos rendelkezések alapján az arányos szolgálati időre vonatkozó szabályokat – az 1996. december 31-ét követően szerzett szolgálati időkre vonatkozóan – a nyugdíjra jogosultság megállapításánál és a nyugdíj összegének kiszámításánál egyaránt alkalmazni kellett. A Tny. 39. § (1) bekezdésének az arányos szolgálati időre vonatkozó rendelkezését azonban a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló 2003. évi CXVI. törvény 97. §-a módosította, a módosításhoz fűzött indokolás értelmében az arányos szolgálati idő számítását 2004. január 1-jétől csak a nyugdíj összegének kiszámításánál (Tny. 20. §) kell alkalmazni, a nyugdíjra jogosultság megállapításánál (Tny. 18. §) már nem alkalmazható.

Mindezekre figyelemmel megállapítható, hogy a nyugdíj szempontjából eltérhet a nyugdíjjogosultság megállapításánál (Tny. 18. §), valamint a nyugdíj összegének kiszámításakor figyelembe vehető szolgálati idő (Tny. 20. §), a nyugdíjjogosultság megállapítása során – függetlenül a jogviszonyból származó nyugdíjjárulék-alapot képező keresetek mértékétől – a biztosítási idő teljes időtartamát figyelembe kell venni, a nyugdíj összegének kiszámításakor azonban alkalmazni kell a szolgálati idő arányosítására vonatkozó rendelkezéseket [Tny. 39. § (1) bekezdés], amelyre tekintettel a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe, ha annak törvényi feltételei fennállnak.

A Tny. 67. §-a szerint a véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő és a 18. § (2b)–(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartama a nyugellátás megállapítása iránti eljárásban – a 96/B. § (10) és (11) bekezdésében foglaltaktól eltérően – csak akkor csökkenthető, ha a) a szolgálati idő, illetve a 18. § (2b)–(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartamának jogalap nélküli megállapítása az igénylőnek felróható, vagy b) az adott időtartamot a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló európai uniós rendeletek vagy szociális biztonsági, szociálpolitikai egyezmény alapján külföldi szerv szolgálati időként figyelembe veszi.

Az idézett törvényi rendelkezések – helyes értelmezés szerint – a szolgálati idő védelmét biztosítják azzal, hogy a véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő és a 18. § (2b)–(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartamának csökkentését a nyugellátás megállapítása iránti eljárásban csak a törvényben megjelölt esetekben teszik lehetővé. A megállapított szolgálati idő védelmét biztosítja az is, hogy a törvényhozó az adategyeztetési eljárás keretében véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő újra megállapítására vonatkozó szabályok [Tny. 96/B. § (10)–(11) bekezdés] alkalmazását korlátozza a szolgálati idő és a nők számára az életkorra tekintet nélkül megállapítható kedvezményes öregségi nyugdíjhoz figyelembevételre kerülő jogosultsági idő tartamának csökkentése tekintetében.

Az alperes támadott határozatában a felperesnek a jogosultság megállapításához figyelembe vehető szolgálati idejét nem csökkentette, hanem a felperes kérelme szerinti további szolgálati időt ismert el. A szolgálati idő módosítására tekintettel azonban az alperesnek az öregségi nyugdíj összegét újra ki kellett számítania [Tny. 20. § (1) bekezdés], amelynek során az arányos szolgálati idő megállapítására vonatkozó szabályokat [Tny. 39. § (1) bekezdés] is alkalmaznia kellett. Mindezek figyelembevételével megállapítható, hogy az alperes – a felperes szolgálati idő beszámítására irányuló kérelmével érintett körben – nem sértette meg a Tny. 67. §-át az arányos szolgálati idő megállapítására vonatkozó rendelkezéseknek [Tny. 39. § (1) bekezdés] a nyugdíj összege kiszámítása során történő alkalmazásával.

Az elsőfokú bíróság a Tny. 67. § (1) bekezdése fentiektől eltérő, téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a felperes nyugdíja összegének meghatározása szempontjából figyelembe vehető szolgálati időt nem módosíthatta, annak eredményeként az ellátás korábban, végleges határozattal megállapított összege nem csökkenhetett. Az elsőfokú bíróság eltérő álláspontja folytán a támadott határozat felülvizsgálata, döntésének meghozatala során nem tulajdonított jelentőséget a nyugdíj összegének kiszámítására, az arányos szolgálati idő számítására vonatkozó rendelkezéseknek. A jogalkotó a Tny. 67. §-ában, a rendelkezés szövegszerű értelmezése szerint valóban nem tett különbséget a jogosultság megállapításához és az ellátás összegének kiszámításához szükséges, illetve irányadó szolgálati idő között, ez azonban – a fenti jogszabályi rendelkezések rendszertani értelmezésére is figyelemmel – nem jelenti azt, hogy a szolgálati idő védelmére vonatkozó szabályok kizárnák az ellátás összegének kiszámítására vonatkozó szabályok alkalmazását, adott esetben az ellátás összegének csökkentését.

Az alperes ebben a körben – tekintettel a Tny. 2. § (3) bekezdésben foglalt alapelvre is – megalapozottan hivatkozott arra, hogy az arányos szolgálati idő számítására vonatkozó szabályoknak a nyugdíj kiszámítása során történő alkalmazásával biztosítható, hogy a nyugdíj összege a teljesített járulékfizetéssel, valamint a járulékfizetés időtartamával arányos legyen.

Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 121. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a Kúria fentiek szerinti jogértelmezése alapján, a keresetben foglalt valamennyi jogsérelem felülvizsgálatával köteles az alperes határozata jogszerűségéről dönteni.