hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emelni kell a nyugdíjkorhatárt, szigorítani kell a Nők40-et – itt vannak a titkos nyugdíjjelentés javaslatai

  • adozona.hu
1

A nyugdíjkorhatár várható élettartam szerinti emelését, a nők40 nyugdíjszabályok fokozatos szigorítását, a 13. havi nyugdíj összegének maximalizálását, a valorizáció átalakítását szorgalmazza az OECD nyugdíjjelentésében – hozta nyilvánosságra a Grantis független biztosítási tanácsadó cég az általa megszerzett dokumentum tartalmát.

Az OECD jelentésének célja feltárni azokat a megoldásokat, amikkel a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható marad. A nemzetközi nyugdíjjelentést június 30-áig kellett volna bemutatnia a magyar kormánynak társadalmi egyeztetésre, ez lenne az első lépése az Európai Bizottságnak ígért nyugdíjreformnak. A magyar kormánynak elvileg 2025. március 31-éig kellene hatályba léptetnie a magyar nyugdíjreformról szóló jogszabályt, ehhez készített most javaslati csomagot az OECD – írja közleményében a Grantis.

A főbb javaslatok a következők:

Nyugdíjkorhatár igazítása a várható élettartamhoz: egy év növekedés a 65 éves kortól várható élettartamban 8 hónappal növelje a nyugdíjkorhatárt.

Ezzel a megoldással 2045-re 67 év lenne a nyugdíjkorhatár és 69 év lenne 2070-re, ha elindulna a reform 2025-ben.

Ezzel egy időben lenne viszont egy korhatár előtti, korai nyugdíjazási opció alacsonyabb nyugdíjjal, így a dolgozó eldönthetné, hogy alacsonyabb nyugdíjat szeretne hosszabb ideig, vagy magasabb nyugdíjat rövidebb időre. A szervezet javaslata szerint a korai nyugdíjazás maximum két évvel lehet korábbi a nyugdíjkorhatárnál, hogy az ne jelentsen extra terhet.

Az OECD szerint ez a lépés járulna hozzá leginkább a fenntarthatósághoz, GDP-arányosan 2,2 százalékot spórolnánk 2070-ben, ha 2035-ben indítanánk, akkor 1,7 százalékot.

Nők40 fokozatos szigorítása: a szervezet szerint alsó korhatárt – a javaslat 60 év – kellene bevezetni és/vagy a szükséges szolgálati évek számát kell fokozatosan emelni. A szolgálati évek fokozatos növelése 1,1 százalékos megtakarítást hozna 2070-ben GDP-arányosan.

Az OECD felvázol egy lehetőséget arra is, hogy a kormány apránként kivezesse a Nők40-et egészen addig, amíg a nyugdíjkorhatár megegyezővé válik férfiak és nők esetében. A jelentés megjegyzi, hogy nagyban nőne így a nők jelenléte a munkaerőpiacon, és nagyjából 1 százalékkal csökkenne a költségvetési teher, nem számolva a befolyó plusz adókkal és a 0,3 százalékos várható nyugdíjjárulékkal.

Kapcsolódó cikkünk:
Nők 40 kedvezményes nyugdíj: mi vehető figyelembe jogosultsági időnek, mi nem?

13. havi nyugdíj korlátozása: legyen indexált felső határa, hogy mennyit fizetnek ki 13. havi nyugdíjként. Ha az átlagnyugdíj összege lenne a felső plafon, az is 0,3 százalékos megtakarítást eredményezne 2070-ben a költségvetésben.

Járulékemelés: az OECD javaslata szerint a járulékokat 10,8 százalékponttal kellene emelni 2070-ig a mostani 21,65 százalékról 32,5 százalékra. Arra ugyanakkor hosszasan felhívják a figyelmet az elemzők, hogy az OECD-országokon belül jelenleg is Magyarországon a tizenegyedik legnagyobb az adóék, nyolc százalékpont hozzáadásával hazánk a második helyre ugrana, és hatalmas visszaesést okozna az egy főre jutó GDP-ben.

További javaslatok a valorizáció átalakítása, kizárólag a keresetek helyett a keresetek és az infláció keveréke alapján történjen a valorizálás, de javasolják a nyugdíjskála átalakítását is, továbbá a járulékok és kifizetések egymáshoz történő igazítását.

Az OECD szerint kombinált megoldásban is érdemes gondolkodnia a magyar jogalkotónak: 2,6 százalékos megtakarítást lehetne elérni a várható élettartamhoz kötött nyugdíjkorhatár emelésével és a Nők40 átalakításával.

Rossz állapotban a magyar öngondoskodás

Az OECD kiegészítő javaslatai között megjegyzi, hogy hazánkban „extrém alacsony” az öngondoskodás mértéke a tagországokhoz viszonyítva. Az okok között említik az aránylag magas helyettesítési rátát az állami nyugdíj esetén és a magánnyugdíjak államosításából fakadó alacsony bizalmi szintet, továbbá az alacsony pénzügyi edukációt.

Az OECD javaslata

– a nyugdíjprobléma tudatosítása és a bizalom építése kommunikációs kampányokkal,

– eszközkészlet kialakítása, ami szemlélteti és megérteti, hogy miért érdemes privát nyugdíjtőkét felépíteni,

– automatikus foglalkoztatói nyugdíjpillér létrehozása.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Számlokrácia

Nem a nők 40-et kell megváltoztatni, hanem a sok felesleges hivatalt megszüntetni, mert a bürokráciára különösen az államok feletti szervezeteknek fizetett díjak elhagyása szintén biztosítaná a nyugdíj rendszer fenntarthatóságát. Az OECD különben is teljesen felesleges civil szervezet, aminek a finánc tőkés országok az alapítói, akik a többi tagszervezet kihasználására, irányítására jött létre.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Új családi ház generálkivitelezése – lámpák

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Kompenzációs felár és kft.-tagság

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink