hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az ápolási díj emelését ígéri a minisztérium

  • MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) folytatni kívánja és kibővíti a párbeszédet az ápolási díjról, amelynek emelését tervezi.

A szaktárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint egyeztetést tartottak egyes civil szervezetekkel az ápolási díjakról. Amellett, hogy a kormány és a többi résztvevő kifejezte megbecsülését a hozzátartozóikat ápolók kimagasló embersége és kitartása iránt a szaktárca beszámolt arról is, hogy 2010. és 2018. között 63 százalékkal, 37 050 forintról 58 680 forintra nőtt azoknak a gondozóknak az ellátása, akik hozzátartozói a legsúlyosabb állapotban vannak.

Az egyeztetésen elhangzott az is, hogy idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak, illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek.

Az Emmi közleményében hangsúlyozta, az egyeztetésen részt vevő civil szervezetek egyetértettek a kormány azon elképzelésével, hogy tovább emeljék az ápolási díjat, ennek részleteiről a minisztérium bővíti a párbeszédet további szakmai és civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel és a szociális ágazati egyeztető fórummal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink