hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kivezetné a tagi kölcsönt cége könyveiből? Ezzel érdemes számolnia

  • adozona.hu
2

Tulajdonos szeretne eladni egy kft.-t, már van is rá vevő. Azonban a cég könyveiben szerepel 2 millió forint tagi hitel, valamint 4 millió forint magánszemély által adott kölcsön. Hogyan, milyen feltételekkel lehet ezt a kölcsönt kivezetni, úgymond megszüntetni, mivel a pénztárban és a bankban csak 50 ezer forint van, és bevétel már semmiképpen nem várható? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia szakértőnk válaszolt.

A tagok, valamint a kívülálló magánszemély által nyújtott tagi, illetve egyéb kölcsön elengedése kézenfekvő, de nem feltétlenül jó megoldás a kft. számára. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az elengedett kötelezettséget rendkívüli bevételként kell elszámolni, amely rendkívüli bevétel az adózás előtti eredmény része lesz, azaz az elengedett összeg után társasági adót kell fizetni.

(A magánszemélyek által elengedett kötelezettséget egyébként az illetéktörvény a társaságnál vagyonszerzésnek minősíti, és így az elengedett összeg után 18 százalék vagyonszerzési illetéket is kell a társaságnak fizetnie.)

Általában jó megoldás lehetne az, ha a tagok, az érintett harmadik személy a kölcsöneik miatti követeléseiket a társaságba beapportálnák a Gt. 13. §-ában foglaltak figyelembevételével, azaz a követelések összegével növelnék a vagyoni betét és a tőketartalék összegét. Ez azonban a tőkeemelés utáni – a jelenlegi tulajdonosok közreműködésével való – továbbműködést feltételezne.

A kérdésben megadott információk szerint a kft. vagyoni helyzete alapján a szóban forgó követeléseket nem tudja pénzben visszafizetni. Abban az esetben, ha a cégnek van olyan eszköze, amely eszköz értékesítéséből befolyó bevétellel, vagy a tagnak, hitelező magánszemélynek való átadásával rendezni tudná a tagokkal, a magánszeméllyel szembeni kötelezettségét, akkor a hitel kivezethető.

A Ptk. 296. §-a megengedi, hogy a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését a jogosulttal szembeni kötelezettségébe beszámítsa.

Ez a kérdésben említett esetre alkalmazva azt jelenti, hogy a szóban forgó eszközöket a tagnak, magánszemélynek piaci értéken ki kell számlázni (ebben az összegben a cégnek követelése lesz az érintettekkel szemben). Ennek eredményeként áfa- és társasági adófizetési kötelezettsége is lehet a kft.-nek. Ezzel a követeléssel (könyvvitelileg is) szembe állítható a társaságnak a tagi kölcsönnel, magánszemélytől kapott kölcsönnel összefüggő kötelezettsége. A különbözetként fennmaradó összeget kell pénzügyileg rendezniük a feleknek – feltehetőleg a cég maradna „adósa” a tagoknak, hitelező magánszemélynek –, esetleg annak elengedéséről intézkedni (a fentebb is részletezett feltételekkel).

OLVASSA EL korábban a témában írt cikkeinket is, tamelyek ovábbi hasznos tudnivalókat tartalmaznak:

Ilyen a jó tagikölcsön-szerződés
Így lehet kimászni a csapdából - avagy tagi hiteles bt. megszüntetése
Elengedné tagi kölcsönét? Ezt kell tudnia az adózásról
Így is rendezhető a tagi kölcsön

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Olvasó!
Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Üdvözlettel: az Adózóna csapata

Alfonz2013

milyen adókötelezettség terheli a tagi kölcsönt nyujtó tagot tagi kölcsön visszafizetése estén ?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégtörvény értelmezése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Üzletrész könyv szerinti értékének kivezetési időpontja

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Zálogház, zálogpénztár, kényszer értékesítés, megfizetett kényszer

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink