hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hátrányos lesz a cégeknek a veszteségelhatárolás módosítása

  • MTI

A veszteségelhatárolás intézményének tervezett szigorítása súlyosan érinti a cégeket, ha az idei adóbevallásnál is a tervezett szabályt alkalmazták volna a társaságok, akkor nem csökkenthették volna 543 milliárd forinttal az adóalapjukat, az adózás előtti eredményüket - írta a gazdaság.hu portál.

Az 543 milliárd forint rekordnak számít, másfélszer több, mint a tavaly leadott, a 2009-es bevallásokban szereplő 367,9 milliárd forint.
   
A gazdasági recesszió idején nagyobbak a tovább vitt vállalati veszteségek, és jobban élnek a gazdálkodók az elhatárolás lehetőségével. Részben ennek köszönhető a társasági adóbevételek idei csökkenése is, mivel jóval kisebb adóelőleget fizetnek be már év közben is a cégek.
   
A jegybank csütörtökön publikált inflációs jelentésében úgy számol, hogy a veszteségelhatárolás szűkítése 22 milliárd forinttal növelheti a költségvetés bevételeit.
   
A veszteségelhatárolás lényege, hogy a negatív adóalappal záruló üzleti év "eredményét" a következő évek nyereségével (pozitív adóalapjával) szemben el lehet számolni, a veszteségre jutó adót így vissza lehet nyerni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Gyed továbbfolyósítása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Vármegyebérlet, költségtérítés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink