hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkáltatói adómegállapítás: ma kérhető utoljára

  • MTI/Adózóna

A munkavállalók kérhetik, hogy munkáltatójuk állapítsa meg személyi jövedelemadójukat, ha megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek és a cég ezt vállalja; a dolgozóknak erről január 31-éig kell nyilatkozniuk munkahelyükön.

Az adónyilatkozat többek között akkor választható, ha a magánszemély az adóévben kizárólag adóelőleget megállapító munkáltatótól, kifizetőtől szerzett jövedelmet, az adóelőleget megállapító munkáltató által levont adó, adóelőleg és a ténylegesen fizetendő adó különbözete az ezer forintot nem haladja meg, s a kifizető az adót, adóelőleget hiánytalanul levonta. Az adónyilatkozat az adózó által benyújtott bevallásnak minősül.   

Tavaly több mint 700 ezren választották a munkáltatói elszámolást, csaknem 30 ezerrel többen, mint az előző évben, így ennek a bevallási módnak az összes bevalláson belüli súlyaránya 15-ről 15,8 százalékra emelkedett.    

A munkáltatónak a munkáltatói adómegállapítást választó magánszemélyekről az adóévet követő év február 12-éig kell adatot szolgáltatnia. A munkáltató a magánszemély nyilatkozata alapján, a március 20-áig átadott igazolások figyelembevételével május 20-ig állapítja meg az adóalapot és az adót, s erről igazolást ad. Az adómegállapítást június 10-éig, elektronikus úton kell továbbítania a munkáltatónak az állami adóhatósághoz.   

Ha valaki nem a teljes évben dolgozott jelenlegi munkáltatójánál, akkor az előző munkahelyről származó igazolást is át kell adnia a bevallás elkészítéséhez, ha pedig az adózó január 31-éig munkahelyet változtat, a nyilatkozatot új munkáltatójánál teheti meg. 

A magánszemélyeknek akkor is nyilatkozniuk kell, ha nem kérik a munkáltatói szja-megállapítást annak ellenére, hogy a munkáltató egyébként azt vállalná.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink