hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ma éjfélig lehet átnézni, kiegészíteni az szja-bevallási tervezetet

  • MTI

Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni az adóhatóság által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek küldött pénteki közleményében.

Jelezték, pénteken a NAV összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a telefonos infóvonal 20 óráig hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek.

Aki nem véglegesíti a tervezetet, és nem is nézi át, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – az automatikusan érvényes bevallássá válik.

Szja-bevallásának elkészítéséhez információkat kaphat az Adózóna következő cikkeiből is:
Így kell adózni a munkáltató által fizetett életbiztosítási díj után,
Külföldön lévő lakás bérbeadásából származó jövedelem bevallása Magyarországon
,
Külföldön kapott munkabér: mikor nem kell bevallani Magyarországon?
,
Külföldi diákmunkások: a 25 év alattiak szja-kedvezményének speciális esetei
Kriptovaluták adózása: még nem késett le a vonatkozó kedvezményekről
,
Külföldi kiküldetés elismert költségei,
valamint további írásainkat a témában ITT találja.

Kiemelték: az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók részére készített bevallási tervezet azonban csupán egy „ajánlat", amely nem válik automatikusan bevallássá.

Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 20-án személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben.

Ha valaki nem módosítja a bevallási tervezetét vagy saját maga nem készít és nem nyújt be szja-bevallást, a NAV 15 napos határidővel hiánypótlásra szólít fel. Amennyiben ez elmarad, akkor a NAV 50 ezer forint mulasztási bírsággal büntetheti a mulasztó őstermelőt, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyt, illetve az egyéni vállalkozót.

A vallási közösségeknek és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkezőnyilatkozat legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén adható be ma éjfélig – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Tandíj visszafizetése felmondás után

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Irodai adminisztrátor

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Felmondási idő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs