Külföldön dolgozik, külföldi dolgozik Magyarországon: hol kell adót fizetnie?

Megosztás Tetszik

Mitől függ, hogy külföldi munkavégzés esetén hol kell adót fizetnie az embernek? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatót adott ki az OECD Modellegyezményének értelmezéséről.

Magyarország több, mint nyolcvan állammal kötött nemzetközi egyezményt a kettős adóztatás elkerülésére, ezek mindegyike szabályozza a munkáért járó díjazás adóztatását. Az OECD által kiadott Modellegyezmény munkaviszonyból (régi nevén nem önálló munkából) származó jövedelem adóztatásáról szóló 15. cikk elveitől a Magyarország által alkalmazandó adóegyezmények nem térnek el. E rendelkezések szerint dönthető el, hogy a munkát végző magánszemélyt a javadalmazása után a munkavégzés államában vagy az illetősége szerinti államban terheli-e az adófizetési kötelezettség – közölte a NAV. Az említett cikk szerint:

Munkaviszonyból származó jövedelem

„(1) A 16., 18. és 19. cikkek rendelkezéseinek fenntartásával az egyik Szerződő Államban belföldi illetőségű személy munkaviszonyra tekintettel kapott bére, fizetése vagy más hasonló díjazása csak ebben az államban adóztatható, kivéve, ha a munkát a másik Szerződő Államban végzik. Amennyiben a munkát ott végzik, úgy az ezért kapott díjazás megadóztatható ebben a másik államban.

(2) Tekintet nélkül az 1. bekezdés rendelkezéseire, az a díjazás, amelyet az egyik Szerződő Államban belföldi illetőségű személy a másik Szerződő Államban végzett munkára tekintettel kap, csak az elsőként említett államban adóztatható, ha:

a) a kedvezményezett a másik államban nem tartózkodik egyfolytában vagy megszakításokkal összesen 183 napnál hosszabb időszakot az adott adóévben kezdődő vagy végződő bármely tizenkét hónapos időtartamon belül, és

b) a díjazást olyan munkaadó fizeti, vagy azt olyan munkaadó nevében fizetik, aki nem belföldi illetőségű a másik államban, és

c) a díjazást nem a munkaadónak a másik államban lévő telephelye viseli.”

A munkáért kapott díjazás főszabály szerint abban az egyezményes államban adóztatható meg, ahol a magánszemély a munkát végzi. Kivételesen viszont – a munkaviszonyos jövedelmeket szabályozó cikk (2) bekezdésében nevesített valamennyi speciális körülmény fennállásakor – előfordulhat, hogy az adót mégis az illetőség szerinti államban kell megfizetni.

A 183 napot meg nem haladó időszak számítása során meghatározott időtartamon belül kell megvizsgálni, hogy a tartózkodás az előbbi határt meghaladja-e vagy sem. Számos, főként a korábban aláírt adóegyezmények az adott adóéven, pénzügyi éven vagy naptári éven belül írják ezt elő. Az újabb egyezmények ezzel szemben – összhangban a Modellegyezmény hatályos szövegével – az „adóévben kezdődő vagy végződő bármely 12 hónapos időtartamot” tekintik relevánsnak. Így az előbbi időtartamba eső külföldi munkavégzés napjai együttesen vehetőek figyelembe. Például a szeptember elejétől április végéig tartó, 4-4 hónapos kiküldetés tartamát össze kell számítani, ezért a tartózkodás összességében meghaladja a 183 napot és a 15. cikk (2) bekezdése nem alkalmazható. Az új vizsgálati periódus azonban több kérdést is felvet, melyekre a Modellegyezmény, illetve az adóegyezmények értelmezését segítő OECD Kommentár nem ad választ. Az egyes államok gyakorlata éppen ezért eltérő lehet, az alábbiak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által követett jogértelmezést tükrözik.

Az adóévben kezdődő vagy végződő valamely 12 hónapos periódus annak kezdő napjától az onnan számított 12. hónap azonos számú napjáig tart (például a 2013. február 18-án kezdődő 12 hónapos periódus 2014. február 17-ével ér véget).

A másik államban való munkavégzés egybefüggő szakaszait külön-külön meg kell vizsgálni, hogy beleesnek-e olyan 12 hónapos időszakba, amelyben a magánszemély tartózkodása meghaladja a 183 napot. Ha igen, úgy a kérdéses napokra eső díjazás a munkavégzés államában adóztatható meg. Az adókötelezettség azonban kizárólag az érintett 12 hónapos időszakon belül áll be. A kiküldetés azon napjai tekintetében, amelyek egyébként nem esnek bele olyan 12 hónapos időszakba, amikor a magánszemély a megengedettnél többet tartózkodott a munkavégzés államában, az adóztatási jog nem a munkavégzés szerinti államot illeti meg.

A szabályok alkalmazására a NAV egy komplex példát készített.

Példa: A külföldi illetőségű magánszemélyt munkáltatója Magyarországra küldi munkavégzés céljából, hazánkban a következő napokon tartózkodott a jelenléti nyilvántartás szerint.

• 2013. február 4-étől 2013. február 15-éig, összesen 12 napot.
• 2013. április 1-jén, mindössze 1 napot.
• 2013. szeptember 16-ától 2014. november 14-éig megszakítás nélkül, összesen 425 (2013-ban 107, 2014-ben 318) napot.

Az első kiküldetési periódus egyetlen napja sem esik bele olyan 12 hónapos időszakba, mely során a dolgozó tartózkodása a 183 napot meghaladná. Az adatok alapján azt kell megvizsgálni, hogy 2013. február 4-e és 2014. február 3-ika közt a magánszemély hány napot töltött hazánkban. Az itt töltött napok száma ekkor összesen 126, így a februári díjazást Magyarországon nem terheli adó.

A második, egyetlen napos magyarországi munkavégzés esetében viszont más eredményre jutunk. A magánszemély 2012. április 2-ika és 2013. április 1-je között összesen 13 napot töltött Magyarországon, ez az időszak tehát nem alapozza meg a magyar adófizetést. Ugyanakkor 2013. április 1-je és 2014. március 31-e közt 198 napig volt jelen, tehát az április 1-jére jutó munkabére hazánkban viseli az adót.

A kiküldetés harmadik szakasza során a magánszemély egybefüggően 425 napot tölt Magyarországon. Erre tekintettel a díjazás egésze Magyarországon adóköteles, hiszen a kiküldetés valamennyi napja beleesik olyan 12 hónapos időszakba, amelyben ő 183 napnál többet tartózkodott hazánkban.