hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt az ideje nyilatkozni az szja-kedvezményekről

  • MTI/Adózóna

Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről, így a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe veszik a munkavállalóknak járó adókedvezményeket – hívja fel a figyelmet Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek.

A januári bérszámfejtési, illetve nyilatkozat-átadási határidőt lekésve, a januári adókedvezmény összege legkorábban 2022-ben az szja-bevallásban kérhető vissza. Ám így az adóhivatal által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni, vagyis az időben leadott nyilatkozat nemcsak magasabb januári nettó bért, hanem kevesebb adminisztrációt is jelent – ecseteli Izer Norbert.

Több, az Európai Unióban is egyedülálló adókedvezményt is igénybe vehetnek a magánszemélyek, családok. Ilyen, nemzetközi szinten is példaértékű az első házasok kedvezménye, amely 24 hónapon keresztül havi ötezer forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak. A családi kedvezménnyel pedig az egy gyermeket nevelőknél 10 ezer, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 ezer, a három vagy több gyermeket nevelőknél pedig gyermekenként 33 ezer forinttal több kerülhet havonta a családi kasszába. Januárban havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít - sorolta az államtitkár.

Izer Norbert kitért a 2020. január 1-jén debütált, a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezményére is, amelynek révén az érintettek mentesülnek a személyi jövedelemadó alól. Megjegyezte, hogy a koronavírus-válság ellenére jelentősen nőtt a kedvezményt igénybevevők száma: míg 2020 januárjában 38 ezer legalább négygyermekes anya élt a kedvezménnyel, addig novemberben már 46 ezer. A négy vagy több gyermeket nevelő anyák 11 hónap alatt összességében 17,6 milliárd forinttal többet vihettek haza.

Rendelje meg webáruházunkban most 10% kiadói kedvezménnyel "Adómegtakarítási lehetőségek" című kiadványunkat!
Kiadványunkban arra vállalkoztunk, hogy hasznos tanácsokkal mutassuk be az egyes adócsökkentést eredményező ügyleteket és eljárásokat. Ügyelve arra, hogy a felkínált lehetőségek és javaslatok mindig megfeleljenek a jogszabályok szellemiségének.

Az adóelőleg-nyilatkozatok kitöltését jelentősen megkönnyíti az adóhivatal alkalmazása, az úgynevezett ONYA. Az online nyomtatványkitöltő alkalmazással (https://onya.nav.gov.hu) az adóelőleg-nyilatkozat online is kitölthető.

A beérkezett nyilatkozatokat az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek, és mivel nincs szükség többek között nyomtatásra és irattárolásra sem, így nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös az ONYA használata, hanem a munkáltató adminisztrációs terheit is csökkenti.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink