hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyéni vállalkozók, figyelem! Erre kell ügyelni az szja-bevallásnál

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Az egyéni vállalkozók a 2015. évi személyi jövedelemadó (szja) bevallást 2016. február 25-éig kötelesek benyújtani a 1553-as jelű nyomtatványon. Ez a határidő vonatkozik az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyekre is.

Az adó bevallásának és megfizetésének határideje a vállalkozási tevékenységet folytató vagy általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettséget eredményező értékesítést végző magánszemély esetében 2016. február 25., egyéb esetben 2016. május 20. Ha az egyéni vállalkozó a tevékenységét az adóévben megszüntette, vagy az adóév utolsó napján (is) szünetelteti, a bevallás és adófizetés határideje 2016. május 20.

Az adó megfizetésének határideje azt jelenti, hogy legkésőbb az említett napon kell az adóval a fizetési számlát megterhelni, vagy az adóhatóság pénztárába befizetni, illetve postára adni. Annak, aki a bevallás benyújtására előírt időpontig nem fizeti meg az adót, az esedékesség napjától az adótartozás megfizetésének napjáig késedelmi pótlékot kell fizetnie, melynek mértéke a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének naptári naponként a 365-öd része a tartozás összege után számítva.

Ugyanakkor az adó megfizetése önmagában nem elegendő, a bevallást akkor is ki kell tölteni és be kell adni, ha a bevallás alapján nincs további befizetési kötelezettség.

Aki az adóbevallása benyújtásában akadályozott, az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül köteles az adóbevallását igazolási kérelemmel egyidejűleg benyújtani.

A felróható okból késedelmesen benyújtott bevallás mulasztási bírsággal járhat, ezért fontos időben tanulmányozni az szja-bevallás kitöltési útmutatóját, és összekészíteni az év során vezetett nyilvántartásokat, valamint minden olyan okmányt, igazolást, egyéb bizonylatot, amely a hibátlan bevallás kitöltéséhez szükséges.

Az útmutató a jövedelem és az adó megállapításának példákkal illusztrált szabályai mellett mellékletben tartalmazza a kitöltés során szükséges egyéb adatokat (befizetési számlaszámokat, a 2015. évre a NAV által közzétett üzemanyagárakat) is. A bevallás kitöltéséhez a NAV munkatársai a 40/42-42-42 telefonszámon hívható Általános Tájékoztató Rendszeren keresztül nyújtanak segítséget.

A kifizetők által kiállított, a bevallás kitöltéséhez nélkülözhetetlen összesített igazolások megküldésének határideje január 31-e(mivel ez a nap 2016-ban munkaszüneti napra esett, így február 1.) volt, az adóalapot vagy az adót csökkentő kedvezményekhez kapcsolódó igazolások megküldésének február 15. a határideje. A bizonylatokat, igazolásokat a bevalláshoz nem kell csatolni, de a bevallás egy példányával együtt 2021. december 31-éig meg kell őket őrizni.

A szja-bevallás benyújtható papír alapon kézzel, vagy a NAV honlapjáról letölthető programmal kitöltve, illetve elektronikus úton. Az adóbevallást kézzel történő kitöltés esetén két példányban, tintával, nyomtatott betűkkel, olvashatóan kell elkészíteni. Az elhibázott adat áthúzva, aláírással igazolva javítható.

A NAV honlapjáról letölthető nyomtatványkitöltő program segítségével a hibák elkerülhetők, mert azokra a kitöltés befejezésekor elvégzett ellenőrzés felhívja a figyelmet, és eligazítást ad a további teendőkhöz is. Emellett egyes adatokat elegendő csak egyszer beírni, a program a szükséges számításokat elvégzi, és az adatokat automatikusan megjeleníti. Javítani szükséges, ha az ellenőrzés során a hibajel piros színű, mert a bevallásnak tartalmi hibája van (például hiányos a név vagy a cím), a kék hibák pedig a súlyos hibák (például az adóazonosító jel hiánya), amelyekkel a bevallás nem küldhető be. A sárga színnel jelölt figyelmeztetések bizonyos összefüggésekre hívják fel a figyelmet, attól még beküldhető a bevallás.

A kész bevallás kinyomtatásához célszerű a papírtakarékos (kivonatolt) megoldást választani, mely esetben a program kizárólag csak a ténylegesen adatot tartalmazó részeket nyomtatja ki. A bevallást a nyomtatás során nem szabad lekicsinyíteni, mivel ezáltal a pontkód olvashatatlanná válik! A nyomtatás után észlelt hiba esetén a bevallást újra a programmal kell kitölteni és kinyomtatni, mert az utólag, kézzel beírt módosításokat a nyomtatványon található pontkód nem tartalmazza, ezért annak beolvasása során a program a javításokat nem veszi figyelembe.

A kitöltött nyomtatványt feltétlenül alá kell írni, aláírás nélkül érvénytelen!

Az adóbevallást adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő is ellenjegyezheti. Ekkor az ellenjegyző neve (adóazonosító szám) mellett az erre szolgáló helyen az adótanácsadói vagy adószakértői igazolvány számát is fel kell tüntetni. Ha az adóbevallást adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő ellenjegyezi, azt a bevallás első oldalán található (F) blokkban az erre szolgáló helyen az ellenjegyző aláírásával kell jelezni. Az ellenjegyzett hibás adóbevallás esetén a mulasztási bírságot az állami adóhatóság az adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő terhére állapítja meg.

Az aláírt egyik példányt az erre a célra szolgáló borítékban ajánlott küldeményként kell feladni. Az egységcsomagban található borítékban postára adott bevallásért 2016. május 20-áig nem kell postaköltséget fizetni.

A nyomtatványkitöltő program segítségével kitöltött bevallás elektronikus úton is beküldhető. Ennek feltétele, hogy az adózó regisztráltassa magát valamely, az ügyfélkapu létesítésére feljogosított regisztrációs szervnél.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink