hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Idén még inkább megéri megváltozott munkaképességűeket alkalmazni

  • adozona.hu

A munkaadók által évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás 2017-hez képest idén 8 százalékkal, 1 242 000 forintra emelkedett – közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.

A közlemény szerint ezt az összeget kell minden 25 dolgozónál többet foglalkoztató társaságnak, ahol a megváltozott munkaképességűek száma nem éri el a teljes állomány 5 százalékát, a hiányzó létszám után fejenként az államkasszába fizetnie.

Hozzátették: a cégeknek a kialakult helyzetben saját dolgozóik rehabilitációs átvilágítása is megoldást jelenthet. A Trenkwalder által az elmúlt években elvégzett, mintegy 8000 munkavállalót érintő auditok tapasztalatai alapján a dolgozók demográfiai összetételtől függően a munkavállalók akár több mint 5 százalékánál is tárhatnak fel kedvezményre jogosító tartós betegséget, vagyis az adott cég akár teljes rehabilitációs hozzájárulási kvótáját is megspórolhatja.

Ez a lehetőség azért is jelent segítséget a cégeknek, mert az általános munkaerőhiány miatt már a megváltozott munkaképességű dolgozók toborzása is nehézségekbe ütközik.
    
A közlemény idézi Balog Lajost, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetőjét, aki kifejtette, kevesen tudják, hogy egyes tartós egészségügyi problémával élő dolgozók jogosultak rá, hogy havonta a személyi jövedelemadójukból visszaigényeljék a mindenkori minimálbér 5 százalékát (idén ez az összeg 6900 forint). Ráadásul ez az összeg akár 5 évre visszamenőlegesen is jár, ami meghaladja a 400 ezer forintot.

A jogszabály olyan betegségeket is ebbe a körbe sorol, mint például a laktózintolerancia, a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség. A kedvezmény igénybevételére jogosító betegséget az adott munkavállalónak igazolnia kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. 

A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. már több mint 20 éve jelen van Magyarországon, a cég a munkaerő-kölcsönzés területén az egyik piacvezető társaság, 10 százalék feletti piaci részesedéssel rendelkezik. A Trenkwalder 2016-ban több mint 6000 kölcsönzött munkavállalót foglalkoztatott, nettó árbevétele pedig meghaladta a 15,7 milliárd forintot, miközben az évet 9,5 millió forintos veszteséggel zárta.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink