hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Túlórázástól tartanak a közszférában dolgozók is

  • MTI

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elutasítja a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, mert az a munkavállalói érdekképviselet szerint szétzilálja az államigazgatás szervezetét, és felszámolja a maradék jogi garanciákat a kormánytisztviselők munkaviszonyában – közölte a SZEF.

Az új szabályozás és a végrehajtott létszámcsökkentés azt eredményezi majd, hogy kevesebb dolgozónak kell ugyanannyi, sőt, a fokozódó munkaerőhiány miatt még több feladatot ellátnia.

A SZEF úgy látja, a kormányzati szándék egyértelmű: a dolgozók munkaterheinek növelésével akarják megoldani az állami szférában is jelentkező munkaerőhiányt.

A törvénytervezet valódi célja nem a bürokráciacsökkentés, az ugyanis érintetlenül hagyja az állami bürokrácia szerkezetét, nem foglalkozik a hivatali eljárások észszerűsítésével, nem szorgalmazza a fölösleges jogszabályok kiszórását. Mindezek miatt a szakszervezet úgy véli, hogy a törvénytervezet csupán a munkaidő és a túlóra növelését szolgálja.

A beterjesztett törvénytervezet modern bürokráciát ígér ugyan, de véleményük szerint ezzel szemben szétveri az államigazgatás korszerű és európai színvonalú elemeit. Véglegesen felszámolja az életpályamodell maradványait, valamint megszünteti a kiszámíthatóságot az egész rendszer szintjén, és növeli a munkavállalók kiszolgáltatottságát, mivel eltörli a munkahely biztonságát jelentő törvényi garanciákat – sorolja a kifogásokat a SZEF.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzleti ajándék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Társasági adó önellenőrzése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink