hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Trükközés a munkaidőkerettel: az ITM szerint nincs jele tömeges jogsértéseknek

  • MTI/Adózóna

Több mint 750 ellenőrzött vállalkozásból mindössze egynél talált az október közepén indult rendkívüli munkaügyi célvizsgálat tárgykörébe tartozó szabálytalanságot a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A munkaidőkeretet leggyakrabban alkalmazó gépipari és feldolgozóipari ágazatokban olyan erős a munkaerő-kereslet, hogy a vállalkozások inkább nem kockáztatják szakképzett dolgozóik elvesztését jogsértő trükközéssel – állapította meg a hatóság a célvizsgálat során.

A minisztérium közleményében emlékeztet: a kormány a munkahelyek megőrzése érdekében tette lehetővé tavaly a korábbinál szélesebb körben a rugalmasabb foglalkoztatást a vállalkozások számára. Így a 2008-as pénzügyi világválság következményeivel szemben a járványhelyzetben sikerült elejét venni a nagyarányú leépítéseknek.

A rugalmas magyar szabályozás lehetővé teszi, hogy a munkáltatók a folyamatos munkamenet biztosítása érdekében munkaidőkeretben foglalkoztassák dolgozóikat. Az ITM jogi értelmezési tájékoztató közzétételével is megkönnyítette az előírások megfelelő alkalmazását. A foglalkoztatási forma a pihenőidő egyenlőtlen kiadásával segít megvédeni a munkahelyeket, biztosít rendszeres jövedelmet a munkavállalóknak.

Bodó Sándor hangsúlyozta: a kormány a dolgozók oldalán áll, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a munkavállalók jogainak érvényesítése, a visszaélések elkerülése érdekében egész évben ellenőrzi a vállalkozásokat. Az őszi rendkívüli célvizsgálat  mindössze egy esetben tárt fel a munkaidőkeret elszámolásával kapcsolatos szabálytalanságot. A hatósági fellépés nyomán az egyetlen mulasztó cég is kifizette munkavállalóinak a jogtalanul levont összegeket.    

Az államtitkár közölte: változatlanul arra bátorítják a munkavállalókat, hogy az esetleges jogsértéseket feltétlenül jelezzék a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságnál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink