Munkabaleset: amit mindenképpen bizonyítani kell a munkáltatói felelősség megállapításához

Megosztás Tetszik

A munkáltató felelős a munkavállaló minden olyan káráért, melyet az a munkaviszonnyal összefüggésben szenvedett el. A Kúria nemrégiben hozott ítélete (BH2022.160.) rögzíti a munkáltató felelősségének feltételeit.

A felperes 2015. június 7-én, vasárnap az egyik telephelyen a külsős vállalkozó építési munkáját felügyelte, majd a késő esti órákban a felbontott útburkolat törmelékében megbotlott, a bal karját megütötte, aminek következtében bal könyöke és csuklója több helyen szilánkosra tört. A balesetnek szemtanúja nem volt. A balesetet követően a felperes a vagyonőrhöz ment, a telephelyen található őrbódéban ült le. A vagyonőr a felperes sérülését – könyökének vérzését – és zavart állapotát észlelve mentőt hívott. A felperes ezt követően több mint egy évig táppénzes állományban volt.

A balesetről az alperes külső munkavédelmi szaktanácsadója a baleset után két héttel egy A/4-es lapra vett fel jegyzőkönyvet, azonban azt a munkabaleseti naplóban nem rögzítette. Az alperes formanyomtatványt a balesetről azért nem töltött ki, mert az alperesi ügyvezető annak munkabaleseti jellegét nem ismerte el.

A felperes keresetében a táppénzes időszak tekintetében elmaradt jövedelem címén járó kártérítés, 500 ezer forint vagyoni kár, 3 millió forint nem vagyoni kár, továbbá 200 ezer forint élelemfeljavítási és gyógyszerköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy az ingatlan bejárása során történt a balesete, amikor ellenőrizte, hogy az megfelelő állapotban van-e a hétfői munkavégzéshez. A balesete után nem hívta közvetlenül a mentőszolgálatot, a duzzadás és az erős fájdalom ugyanis csak később jelentkezett. A munkaviszonnyal összefüggésben egészségsérelme keletkezett, a balesetből adódó sérülésből eredően 5 százalékos munkaképesség-csökkenést szenvedett.

A munkavállaló kifogásolta, hogy a balesetet a munkáltató – a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 64. paragrafus (4) bekezdésének előírása ellenére – nem vizsgálta ki. A munkáltató álláspontja szerint ugyanakkor a baleset vasárnap történt, amely napra a munkáltató nem rendelt el rendkívüli munkavégzést, így az nem minősülhet munkahelyi balesetnek. A telephelyre való általános belépési engedély pedig önmagában nem jelenti, hogy a felperesnek munkavégzési kötelezettsége állt fenn. Kifogásolta, hogy a felperes az Mvt. 87. paragrafus (3) bekezdésében foglalt kötelezettsége ellenére nem értesítette a balesetről az ügyvezetőt.

Kúria: csak akkor felel a munkáltató, ha ő rendelte el a munkavégzést

Az Mt. 166. paragrafusának (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt. A munkavállaló köteles bizonyítani a munkaviszony fennállását, a kárát, továbbá a kárnak a munkaviszonnyal való okozati összefüggését (KMK-vélemény I/1. pont). Emiatt a munkavállalónak a perben azt kellett igazolnia, hogy a balesetet a munkaköri feladataihoz tartozó indokolt munkavégzés közben, munkaidőben szenvedte el.

A Kúria szerint az a körülmény bizonyítható volt, hogy a munkavállaló vasárnapi munkavégzése – a teherforgalmi nyilvántartás adatai tükrében – indokolt és elvárt volt, a munkáltató erre is tekintettel állította ki a munkavállaló számára a korlátlan belépési engedélyt. A perben azonban a munkaviszonnyal való okozati összefüggés megállapíthatósága érdekében a felperes munkavállalónak azt is bizonyítania kellett, hogy sérülését munkaköri feladatainak teljesítése során, olyan időpontban szenvedte el, amikor a telephelyre vonatkozó ellenőrzési kötelezettsége fennállt, vagyis a kivitelezést végző cég munkavállalóinak távozását követő rövid időn belül.

A munkaviszonnyal összefüggés alátámasztásaként a baleset időpontjának bizonyítása a perben az Mt. 166. paragrafusának (1) bekezdése és a KMK-vélemény I/1. pontja alapján a felperest terhelte. Azt kellett igazolnia, hogy sérülése az általa állított délután 15 és 17 óra közötti időtartam alatt történt, vagyis amikor a kivitelező munkavállalóinak távozását követően a munkaköréből eredő és a munkáltató által elvárt ellenőrzési feladatát teljesítette, azaz akkor, amikor még a munkáltató érdekében tartózkodott a telephelyen. A perben rendelkezésre álló OMSZ mentési dokumentációja és a felperes kezelését követően kiadott zárójelentés a felperes – a baleset időpontjához időben legközelebbi – elmondása alapján azt tartalmazza, hogy a mentők 23 óra 47 perckor történt kiérkezését megelőzően kb. egy órával esett el. Az elesés okirati bizonyítékokkal kalkulált időpontja így 22 óra 30 perc és 23 óra közé eshetett, amely időpontban a felperesnek munkavégzési kötelezettsége sem a munkaszerződése, sem a meghallgatott tanúk vallomásával igazolt gyakorlat szerint sem volt.

A rugalmas munkarendben dolgozó felperes munkaidejének befejezése ugyanis a munkaidő-nyilvántartó lap szerint általában 15 és 18 óra közé esett és tényleges távozásának ideje a tanúk vallomásai szerint is általában 18 és 19 körül volt. A felperes a perben az adott napra vonatkozó rendkívüli eseményre nem hivatkozott, így nem támasztható alá, hogy a sérülése keletkezésének időpontjában munkaköri feladatát végezte. A fentieken túl – orvosszakértői-vélemény hiányában – a mindennapi élettapasztalat szerint sem igazolható az az állítás, mely szerint egy hámsérüléssel és vérzéssel járó többszörös, darabos törés, 7-9 órás időtartamban nem okozott olyan panaszokat, fájdalmakat a felperes számára, amely indokolta volna hozzátartozói vagy az orvos korábbi értesítését. A felperes az eljárás során azt sem indokolta, hogy milyen okból tartózkodott az őrbódéban a mentők 23 óra 32 perckor történő értesítésekor, amikor munkavégzési kötelezettsége, de lehetősége sem volt.