hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kétszámjegyű béremelést szeretnének a BKV szakszervezetei

  • MTI

Kétszámjegyű, a 2017-es 15 százalékhoz hasonló mértékű béremelést szeretne a BKV két legnagyobb érdekképviselete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ).

Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az MTI-nek azt mondta, a bértárgyalások keretében már nemcsak Bolla Tiborral, a BKV vezérigazgatójával, hanem Tarlós István főpolgármesterrel és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettessel is egyeztettek.

Az érdekképviseleti vezető szerint Tarlós István megerősítette, hogy a BKV működőképességének fenntartása kiemelt feladat. Jelezte, hogy a főváros jövő évi költségvetési számai még nem álltak össze, ezért most még a forrás nagyságrendjét nem tudta megmondani, de felkérte Bolla Tibor elnök-vezérigazgatót, hogy Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest, hogy számolják ki, mekkora fedezet kell a két szakszervezet által indokoltnak tartott nagyságrendű béremeléshez.

Gulyás Attila beszélt arról is, hogy differenciált béremelést szeretnének.

A BKV és a szakszervezetek sztrájkbejelentés után idén április 28-án állapodtak meg egy átlagos, 15 százalékos, differenciált béremelésben.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink